Mg lett az ára az egyértelmű kudarcnak

A Bajnokok Ligája indulásról lemaradt AC Milan labdarúgócsapata hétfőn menesztette Massimiliano Allegri vezetőedzőt.
Nagy kudarcnak nevezték az olasz bajnoki ötödik helyet és Allegri mellett a szakmai döntésekért felelős valamennyi elöljárótól, Giorgio Furlanitól, Igli Tarétól és Geoffrey Moncadától is elköszönt.
"A bajnokság utolsó szakasza teljesen ellentétes volt azzal, mint amit addig produkáltunk. A tegnap esti kiábrándító vereséggel pedig egyértelmű kudarc volt a szezonunk" - írta közleményében a klub.
A Milan a bajnokság második feléig remekül állt, aztán lemaradt az Internazionalétól, de az sokáig biztosnak tűnt, hogy az első négyben tud végezni, ám utolsó négy meccséből csupán egyet nyert meg, ráadásul a vasárnapi zárókörben 2-1-re kikapott hazai pályán a Cagliaritól, így pedig az As Roma és a Como is megelőzte.
Dél-Afrika a hajrában már csak kilenc emberrel focizott
Így mentheti meg a kert kedvencét!
