Cruyff és Beckenbauer nagy pillanatai

Talán nem meglepő, hogy a BEK-döntősök sikerei mögött még a 70-es években is feltűntek a magyarok. Amíg a sorozatban ötszörös BEK-győztes vezéralakja Puskás Ferenc, a Benfica sikereinek pedig a nyughatatlan edző, Guttmann Béla volt a megalapozója.

A később Arany Ajaxként emlegetett csapat már 1968-ban eljutott a BEK-döntőbe, ám akkor még az AC Milan megállította a Johan Cruijff nevével fémjelzett holland együttest. Az Arany Ajax kapcsán ugyan elsőként rendre Johan Cruijff neve ugrik be, esetleg a totális futball bevezetésével forradalmat elindító edző, Rinus Michels, ám nem feledkezhetünk meg Békeffy Jenőről sem.

A pályán elért sikerek mögött állt egy kevésbé ismert, ám annál jelentősebb háttérember: Békeffy, magyar származású, később belga állampolgár, aki 1956-ban disszidált. Ő képviselte az Ajax aranykorszakának legjelentősebb játékosait, aki Puskás Ferenchez és Kubala Lászlóhoz hasonló legendává vált a nemzetközi futballvilágában.

Békeffy koordinálta a játékosok ügyeit, az igazolásokat és átigazolásokat, és ez a koncentrált, professzionális háttérmunka kulcsszerepet játszott abban, hogy az Ajax nemcsak a pályán, hanem rendszerszinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtson. Egyetlen ember képviselte a BEK-et nyerő csapat legmeghatározóbb játékosait – ez az egyedülálló rekord máig él.

A sorozatban háromszor diadalmaskodó Ajax első BEK-trófeáját a görög Panathinaikosz ellen vívta ki, amely történelme azóta is legnagyobb eredményeként tekint erre a fináléra, ahová az együttest már edzőként irányító Puskás Ferenc juttatta el.   

A görögök ellen kiharcolt 2-0-s sikernél is nagyobb elismerést hozott a címvédés. Ebben az évben, 1972-ben a csapat triplázott, megnyerte a bajnokságot, a holland kupát és a BEK-et is. A döntőben Cruyff duplájával győztek 2-0-ra az olasz Internazionale ellen. A sportsajtó ezt a mérkőzést a holland „totális futball” nagy győzelmeként értékelte az olasz játékfelfogás felett, egyúttal végképp megtörte a 60-as évek második felét uraló milánói klubok – az AC Milan és az Internazionale – hegemóniáját. Az Ajax ugyan még 1973-ban is felért a csúcsra, a Juventus 1-0-s legyőzésével, ám Johan Cruyff Barcelonába igazolásával megnyílt az út a BEK-serleg elhódítása előtt más csapatok számára.

A trónkövetelő a német Bayern München lett, amelyben már összeállt a legendás Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Gerd Müller tengely. Fontos, megemlíteni, hogy az elődöntőben egy emlékezetes csatában a budapesti 1-1 után Münchenben 3-0-ra nyerve az Újpesti Dózsát múlták felül.

A finálé drámai küzdelmet hozott, miután a 90 perc során nem esett gól, és a hosszabbítás 114. percében az Atletico Madrid szerzett vezetést. A spanyolok lélekben talán már ünnepeltek, amikor Schwarzenbeck az utolsó előtti percben egy bombagóllal egyenlített. Mivel akkoriban még nem tartottak 11-es párbajt, a trófea sorsa két nappal később dőlt el, amikor a sokkal frissebb bajorok 4-0-val lelépték a madridiakat. A müncheni sorozat a következő két évben is folytatódott a Leeds United (2-0) és a francia Saint-Étienne (1-0) legyőzésével.

Az Ajax és a Bayern München triplázása után az angolok vették át a hegemóniát. A korszak jellegzetessége, hogy a trófea elhódítása fontosabbá vált a játékosságnál, ezért a csapatok a döntőben az „inkább ne hibázzunk” taktikáját követve legtöbbször kioltották egymás játékát. Ennek eredményeként 1973 és 1984 között mindössze három fináléban fordult elő, hogy egy gólnál többet értek el a csapatok.

A Bayern München helyére a Liverpool lépett, és a duplázó angol klubot a csúcson (1977, 78) váltó Nottingham Forest úgy lett kétszeres BEK-győztes (1979, 80), hogy az angol bajnokságban története során csupán egyszer, 1978-ban diadalmaskodott.