Oscar-jelölt dán filmdráma a magyar mozikban
A dán és úgy általánosságban az északi filmgyártásról elsősorban az olyan abszurd vígjátékok, mint az Ádám almái rendezőjének a hetekben mozikba került új filmje, a Férfiak és csirkék, másrészt az elmúlt években elképesztően sikeressé váló skandináv krimik ugranak be.
Így a korábban az Emberrablással különböző fesztiválokon komoly nevet szerző Tobias Lindholm új munkája, az Egy háború már azzal is feltűnést kelt, hogy a háborús filmek műfajával próbálkozik. Meg is kapta az Oscar-jelölést a legjobb idegen nyelvű kategóriában, igaz, a Saul fiával és a többi erőteljes jelölttel szemben nem sok esélye volt a díjra.
Kár lenne azonban elsiklani a magyar mozikba került film mellett, hiszen nem csupán a fentiek miatt izgalmas alkotás. A szokványos hangsúlyokkal szemben Tobias Lindholm alkotása nem egy pacifista szónoklat, nem is egy véres szájú propaganda, nem foglal állást a harcmező egyik oldala mellett sem, és az alaptörténet drámai élét sem hegyezi ki a végletekig. Egyszerűen csak bemutat egy pofonegyszerű szituációt, amibe könnyen belekerülhet bárki, aki egyenruhában, a saját vagy mások akaratából a frontvonalba kerül, majd a helyzet utóhatásait ábrázolja – nincsen nagy katarzis a végén, nem von le tanulságot, csupán elmeséli a történetet, aztán ránk bízza, hogy mit kezdünk vele.
A film főszereplője egy Afganisztánban szolgálatot teljesítő százados, aki egy rutinbevetés közben életveszélyes tűzharcba keveredik, és azért, hogy mentse a bajtársait, olyan döntést hoz, amely szándékán kívül tucatnyi civil életébe kerül. Felesége és gyermeke közben türelmetlenül várja otthon, azonban a megpróbáltatások csak hazaérkezve kezdődnek igazán, amikor hadibíróság előtt kell elszámolnia a tettével. A férfit egyre jobban mardosni kezdi a bűntudat annak ellenére is, hogy az adott helyzetben nem igazán maradt más választása.
Az Egy háború, mint a címével is jelzi, nem kapcsolódik szervesen az afganisztáni konfliktushoz, játszódhatna a világ másik táján, egy másik korszakban is. Általánosságban beszél arról, hogy embertelen körülmények között olykor milyen embertelen döntéseket kell meghoznia annak, aki egy kis felelősséggel és irányítással bír.
Tobias Lindholm rendezése pedig éppen azért hatásos, hogy egyáltalán nem próbál nagyot ütni, nincsenek hősök, csak áldozatok, ugyanakkor magának a háborúnak a létjogosultságát sem kérdőjelezi meg, hiszen a civileket két tűz közé sodorva ugyanúgy fenyegeti a mindennapos terror, mint a nyugati katonák jelenléte. A visszafogott, de természetes színészi játékok pedig remekül szolgálják a néző további elbizonytalanítását. A film ugyanis csupán ábrázol, de válaszokkal vagy lehetséges megoldásokkal nem szolgál, csupán széttárja a karját, hogy ez van, nincs mit tenni.
Egy háború
Színes, feliratos, dán filmdráma, 115 perc, 2015
Rendező: Tobias Lindholm
6
