Könnyed recept, olasz ízekkel

A budapesti Tabán moziban vetített Ha Isten is úgy akarja című film, Edoardo Maria Falcone rendezése az összes fenti hibát hordozza. Amiért mégis érdemes megemlékezni róla, az az, hogy egyes részleteiben ennek ellenére akad szépség, összességében könnyed, és hozza az olasz vígjátékok jellemző báját.

A film története szerint Tommaso (Marco Giallini) híres római szívsebész, aki amennyire zseniális szakmailag, annyira kibírhatatlan magánemberként: kollégáit folyamatosan megalázza, családja fél tőle, a közös vacsorák rideg hangulatban zajlanak, felesége, Carla (Laura Morante) teljesen szétcsúszott, alkoholista lett. Amikor fia, Andrea (Enrico Oetiker) bejelenti, hogy félbehagyja az orvosi egyetemet, hogy pap legyen, látszólag elfogadja a döntést, valójában azonban őrjöng, és utánaered annak, hogy ki „mosta át” a fiú agyát. Így jut el Don Pietróig (Alessandro Gassman), aki afféle olasz csodapap: az értékvesztett, szomorú és egyéb módon is közhelyes világban, ahogy mondani szokás, a fiatalok nyelvén beszél Istenről, hitről, életről esténként egy beton sportcsarnokban valahol a külvárosban. A film jól hozza Róma összes színét és szagát, így a festékszóróval lefújt kerítések vidékének hangulatát is.

Hogy az ateista, idióta és kegyetlen apa valami módon lebuktassa a papot, másnak adja ki magát, mint aki valójában, és innentől a film az álarcba bújt sikeres, kiüresedett életű modern ember, valamint a hitében újjászületett egykori bűnöző, Don Pietro küzdelmének krónikájává válik. A férfi lassan enged a pap szavaiban megnyilatkozó bölcsességnek és egyszerű jóságnak, családja először széthullik, majd a trauma után újjáépül, házassága boldoggá válik, sőt még a fia is felhagy azon tervével, hogy szemináriumba menjen. (A film sugallata szerint jó dolog Isten szolgálata, de azért mégsem az kell a boldogsághoz…)

Néhol kínos poénok, néhol groteszkbe hajló filmes ötletek mentén – például beúsztatják a képbe Terence Hill fejét egyik leghíresebb szerepében, Don Matteóként –, így döcögünk előre a családfő megváltozásáig. Marco Giallini talán túl akkurátusan játssza a gonosz sikeres embert, Alessandro Gassman viszont olyan természetességgel és lazán adja a jó fej papot, mintha rá írták volna a szerepet. Kár, hogy a forgatókönyv olyan, mintha egy pszichológiakönyv Tipikus esetek című fejezetéből puskázott volna a szerző: a sikeres sebész lánya azért sikertelen és buta, mert apja gyerekkorában butának nevezte, felesége azért alkoholista, mert rossz a házassága, fia pedig az erős ember gyereke szindrómában szenved. Kár, hogy a világ és az ember nem ennyire egyszerű.

Amikor pedig a film zárásában a rendező közúti baleset áldozatává teszi Don Pietrót, mert másként nem tudja lezárni a történetet és igazolni a tételt, hogy minden Isten akaratától függ, már kínosan érezzük magunkat. Ezen a forgatókönyvön sem csodapap, sem Isten nem segít. Még jó, hogy Róma mint helyszín és a jó színészek – itt említsük meg Laura Morantét is Carla szere­pében – mentik, ami menthető. w

Ha Isten úgy akarja
olasz vígjáték, 88 perc, 2015
5/10