A Karcsa-vidék és környéke

A középkori eredetű Apáca-, Bálvány-, Egyház- és Lakszakállas falvak régi építészeti emlékeinek azonosítása már a 19. század derekán is gondot okozott a helyszínen kutató régész-tudós Ipolyi Arnoldnak. Különös véletlen, hogy ettől a távoli vidéktől több mint ötszáz kilométerre keletre, a Bodrogközben is létezik egy Karcsa nevű község, amelynek a 13. században épült, téglából készült kerek temploma a Kárpát-medence egyik legszebb példánya.

Lakszakállast már Lak- és Túriszakállas néven kell keresnünk a térképen, Nagymegyer várostól öt kilométerre keletre, merthogy a helységet 1940-ben egyesítették. Lakóinak száma 1910-ben hétszáznyolcvankét fő volt, 2011-ben ezerkétszáztizennyolc magyar és kilencvennégy szlovák lakost számláltak meg. A helység főutcája mentén embermagasságú kőfal keríti körül az öreg temetőt, amelyben a nyugat felé néző, teljesen átépített harangtorony mögött találjuk a keresett középkori műemlék egyházat. A templom régi mivoltát egy 1268-ban keltezett okirat segít pontosítani: az Ecclesia S(ancta) Michaelis, és a S. Georgii névvel megjelölt plébániák közül csak a Szent Mihály titulusú gótikus épületet találjuk a helyén.

Alaprajza nyújtott téglalap, hosszának kétharmada a gyülekezeti tér, egyharmada az apszis, amelyek egyforma szélességűek. A falak külső támpillérei tagolják a hajót, az eredeti csúcsíves boltozat azonban már csak az oltártérben látható. A kelet felé tájolt szentély kialakítása ritkaságszámba megy: hegyes háromszög alakban záródik és kívül egy középpillér támasztja.

Különös nevet visel egy megint másik, Apácaszakállas nevű község, hét kilométerre északra. Ezeregyszáz lakója túlnyomó részben magyar ajkú református. A falut 1221-ben említi első ízben oklevél, 1262-ben pedig IV. Béla király (Szent) Margit leánya kérelmére a Csalló és a Vág folyók közötti területet a margitszigeti apácáknak adományozta. A község 1347-ben vámszedő hely volt, lakosai már a 16. században protestánsok voltak. Hosszú küzdelmeik végére szép tornyos templomuk épült 1784-ben.

Nagymegyer és Dunaszerdahely között, a 63-as számú gyorsút keleti oldalánál fekszik Alistál (Dolné Stal) község, 2011-ben ezernyolcszáznegyvennyolc magyar- és százharmincnégy szlovák ajkú lakosát számlálták össze. Régi nevét – a helybeli néphagyomány szerint – a királyi ménes csikósainak, lovászainak szálláshelyeiről kapta, vélhetően a német Stall (istálló) névszó által. Egy 1111-ben keltezett okirat említi a nevüket, később – 1260-ban – bukkan fel egy bizonytalan írott forrás. A 13. században királyi tárnokok birtoka volt, később udvarnokok lakták. Az 1400-as évek elején a Pozsonyi káptalan pereskedett a Szentgyörgyi lovagokkal, végül 1412-ben megosztoztak rajta. Egy 1694. évi egyházlátogatás jegyzőkönyvéből ismertük fel, hogy Alistál egykori Szent Miklós egyháza mellett egy úgynevezett karner (csontház, osszárium) lappangott. A régészeti feltárás nyomán felmért, kör alakú kápolna faragott és tört kőből épült, félkaréjos szentélyrészét keleti irányba tájolták. A feltárult lelet egy úgynevezett rotunda (körtemplom), amely a 13. század „divatja” szerint sűrűn előforduló példánynak számított. A 18. századi építkezéskor elpusztult.

Az egykor volt Karcsa-vidék központja, Dunaszerdahely tíz kilométerre északra fekszik Alistáltól. A huszonkétezer lakosú – túlnyomó többségben magyar – járási székhely központja a Piac tér (Námestie Dunajská Streda), amelynek a közepén tornyosodik a középkori eredetű Szent György főplébánia. Ez a város legrégibb építménye, mostani helyén már az Árpád-házi királyok korában is szolgált. Fundamentuma az ősi hajó, a keletelt apszis, és a négyemeletes nyugati torony. Hagyomány szerint az 1329. esztendőben épült, korai gótikus stílusban, 1518-ban északi mellékhajóval bővítették, és reneszánsz stílusjegyekkel díszítették. A szentély déli oldalán feltárt freskó – az Úr levétele a keresztről – az 1300-as évek végén készült.