Scarbantia: település a Borostyánút mentén

Az egyik itinerarium, azaz római kori „útikönyv” szerint Scarbantia városa Savariától (Szombathelytől) mintegy 34 római mérföldre fekszik, és – a Petronell–Carnuntum és Bad Deutsch–Altenburg települések mellett, a mai Ausztriában található – Carnuntumig vezető nagyobb út egy állomása. Ezen az úton, jegyzi meg Petz Vilmos ókori lexikona, a rómaiak ősidők óta borostyánkövet szállítottak. A szerző hozzáteszi, hogy ezekben az ősi időkben azonban Scarbantia még nem volt római jogú város, hanem ahogy a feliratokból kitűnik, csak Vespasianus (Kr. u. 9–79, a Flavius-dinasztia megalapítója) vagy fia, Domitianus tette azzá.

Maga a város, illetve annak elődje persze már itt állt jóval előttük is, ami a nevéből is látszik, hiszen Scarbantia nem latin, hanem kelta, boius eredetű név, a még oppidumként kapott mellékneve, Scarbantia Iulia pedig arra utal, hogy a római településként való megalapítás – újraalapítás – aktusa jóval a Flaviusok előtt, a Iuliusok nemzetsége alatt történt. Igaz, a municipium ranggal új neve lett: municipium Flavium Augustum Scarbantia.

Gömöri János régész a Romaikor.hu oldalon azt írja, ma négy és fél méterre a belváros alatt húzódnak meg a római kori Scarbantia romjai, a fórum déli részlete azonban még látható az Új utca–Szent György utca sarkán, épp azon pontja, amely egykor a curia, a 2. századi városháza bejárata lehetett. Ettől nyugatra a basilica, a törvénykezés háza, míg északon a capitolium temploma állt.

Persze kezdetben szó sem volt ilyen impozáns fő térről, csak az első században élt Traianus és a második század elején uralkodó utóda, Hadrianus alatt alakult ki a pannóniai város római arculata, s ekkori lehet az amfiteátrum is, amely a város fölötti domb oldalában épült. Ennek kutatása csak a huszadik században indult el, amikor játszó gyerekek egy farkasos gemmát találtak a területen.

Ekkori a fürdő is, amelynek romjai egy iskola pincéjében kerültek elő.

A szokásos kultuszok, így a capitoliumi triász, Juppiter, Júnó és Minerva tiszteletére utaló szobrok mellett megtalálták a kereskedők istene, Mercurius szentélyét, sőt Liber Pater áldozati helyét is.

A capitoliumi triász szobrai, amelyek egykor a fórumot díszítették, ma a Soproni Múzeum kőtárában vannak, csakúgy, mint Caius Sextilius Senecio centurio síremléke és az amfiteátrum játékmestere, Cotonius Campanus sírköve, egy a város nevéről Scarbantillának elnevezett római hölgy síremléke és a közeli, fertőrákosi Mithras-szentély eredeti berendezése.
Amint említettük, Libert is tisztelték a város lakói – akinek kultusza feleségéével, a termékenység-istennő Liberával együtt gyakori –, s Bacchusnak feleltethető meg. Tágabb értelemben a termékenység, a termés, a szőlő és a bor istene volt, akinek kultusza az eraviszkuszok körében volt erős, valószínűleg azonosították egy saját istenükkel.

A városban azonban – a sírkövek tanúsága szerint – a kelta őslakókon kívül megtelepedtek itáliai bevándorlók is a Borostyánút végállomásán lévő Aquileiából és Tergeste (Trieszt) városából.

A város védműveit Diocletianus építette ki a 3. században, ám mind­össze az avarok támadásaiig szolgált a fal, mivel a lakók a hatodik században feladták a települést, és az időközben itt rövid időre letelepedő longobárdokkal együtt Észak-Itá­liába menekültek.