Lesújtók a közállapotok

A szervezett bűnözői hálózatok egyes hollandiai városrészekben és gazdasági ágazatokban már olyan mélyen beágyazódtak, hogy fennáll az „állam az államban” kialakulásának veszélye - figyelmeztetett a holland igazságügyi minisztérium szervezett bűnözés elleni elemzőközpontjának kedden közzétett jelentése.
A két éven át készített elemzés szerint a bűnszervezetek egyre gyakrabban veszik át vagy manipulálják az állami szolgáltatásokat, például a lakhatás, az egészségügy vagy a védelem területén. A jelentés öt, egymást erősítő fenyegetést azonosít: a bűnözői csoportok lakhatási és pénzügyi segítséget kínálnak, fiatalokat toboroznak az iskolákban és a közösségi médiában, megfélemlítik vagy megvesztegetik az állami tisztviselőket, legális vállalkozásokon keresztül mossák tisztára a pénzt, valamint kapcsolatokat építenek ki ellenséges államokkal és ideológiai szereplőkkel.
A dokumentum szerint a holland állam egyes térségekben és szektorokban fokozatosan elveszítheti ellenőrzését. A jelentés latin-amerikai példákra hivatkozva arra figyelmeztet, hogy az ilyen folyamatok valós veszélyt jelentenek. A jelentés emlékeztetett arra, hogy 2021-ben meggyilkolták Peter R. de Vries bűnügyi újságírót, aki egy koronatanút segített, 2022-ben pedig állítólagos merénylettervek készültek Mark Rutte akkori miniszterelnök, továbbá a koronahercegnő ellen. A szervezett bűnözés számára különösen vonzó célpontnak nevezte Rotterdam kikötőjét, a Noordzeekanaal térségét, Zeelandot, a Schiphol repülőteret, az amszterdami pénzügyi negyedet és a kertészeti ágazatot.
A jelentés szerint a bűnözői hálózatok gyakran ott jelennek meg, ahol az állam nem képes megfelelő segítséget nyújtani. Példaként a dél-limburgi árvizeket említette: a 2021-es természeti katasztrófa után anyagilag tönkrement vendéglátóipari vállalkozóknak bűnözők ajánlottak segítséget, később azonban ellenszolgáltatást követeltek tőlük. A dokumentum kitért arra is, hogy az Europol becslése szerint Hollandiában több mint száz toborzó működik, akik egyenként akár száz fiatalt is mozgósíthatnak erőszakos cselekmények, emberrablások vagy robbantások végrehajtására.
David van Weel igazságügyi miniszter közölte: a holland kormány még a nyár előtt ismerteti a parlamenttel a közszféra korrupció elleni új stratégiáját. A kabinet emellett az olasz maffiaellenes modellhez hasonló intézkedéseket is tervez, köztük a vádalkuprogramok kibővítését.
Dél-Afrika a hajrában már csak kilenc emberrel focizott
Így mentheti meg a kert kedvencét!
