
Boris Pistorius német védelmi miniszter csütörtökön elutasította, hogy a NATO-tagállamok előre elkötelezzék magukat abban a vitában, amely a védelmi kiadásoknak a GDP 5 százalékára való emeléséről szól.
A szociáldemokrata politikus brit hivatali partnerével, John Healey-vel tartott berlini sajtótájékoztatóján Johann Wadephul német kereszténydemokrata külügyminiszter kijelentéseire reagált, aki nem sokkal korábban kiállt Donald Trump amerikai elnök vonatkozó javaslata mellett.
„Kevésbé döntő a százalékos arány. A döntő az, hogy a NATO képességeivel kapcsolatos, meghatározásra váró célokat gyorsan, átfogóan, illetve időben teljesítsék” – húzta alá Pistorius. Hozzátette, hogy a végén majd úgyis „három vagy még több százalékról” fognak beszélni.
Pistorius egyben elégedetlenségének is hangot adott, mondván, hogy Wadephul „nagyon jól tudja, hogy a védelmi költségvetés összeállítása (...) a tárcámhoz tartozik”.
Wadephul a NATO-külügyminiszterek antalyai találkozóján támogatásáról biztosította az amerikai elnök felvetését a védelmi kiadások jelentős növeléséről. Hangoztatta ugyanakkor, hogy meglátása szerint a klasszikus értelemben vett védelmi kiadások 3,5 százalékára emelése is elégségesnek bizonyulhat, amennyiben párhuzamosan a GDP 1,5 százalékát katonai értelemben hasznosítható infrastruktúrára költik.
Pistorius és Healey sajtótájékoztatójukon közölték azt is, hogy Németország és Nagy-Britannia közösen tervezi nagy, vagyis 2000 kilométert meghaladó hatótávolságú precíziós fegyverek gyártását. Hangsúlyozták, hogy a projekthez további országok jelentkezését is várják.
Közölték azt is, hogy fokozzák az együttműködést a tengeralattjáró-elhárítás terén.
Dél-Afrika a hajrában már csak kilenc emberrel focizott
Így mentheti meg a kert kedvencét!
