Foglyul ejtette az Európai Parlamentet a baloldal

Az Európai Parlament többé már nem az európai polgárokat képviseli, hanem az Európai Egyesült Államok projektjének vált a motorjává. Ennek a nagy baloldali tervnek útjában áll azonban a kisebb, közép-európai tagállamok érdekérvényesítése, többek között Magyarországé. Ezért határozták meg az utóbbi fél évtized európai belpolitikáját a szuverenista ellenállás letörésére tett, baloldali erőfeszítések, amelyek kivétel nélkül az Európai Parlamentből indultak. Ezen támadások közös ismertetőjegye, hogy rendre valamilyen európai értékre hivatkozva indították őket, de az ezzel párhuzamos képmutatás mindig lelepleződött. Nem riadtak el például 2018-ban attól, hogy a jogállamiság állítólagos védelmében „rugalmasan” értelmezzék a szabályokat, amikor a Sargentini-jelentésről való vita koncepciós eljárássá fajult, s még a szavazás eredményét is a szavazási eljárásrend átértelmezésével befolyásolták. Ezzel szemben 2006-ban nem indított senki európai pénzekkel zsaroló eljárást, aggódva a magyarországi eseményekért, miután az akkori szocialista kormány meghamisította a költségvetést, és a jogállamiságot zárójelbe téve erőszakkal verte szét a tüntetéseket.

Mint írják, az Európai Parlament reformja soha nem volt aktuálisabb, mint ma, amikor a bűnszervezetben és pénzmosásban való részvétellel, valamint az Európai Unió politikájának kiárusítással vádolják az európai baloldal több képviselőjét és tisztségviselőjét. A korrupciós botrány túlmutat a bűncselekmény tényén, hiszen leleplezi az Európai Parlament utóbbi években folytatott képmutatását is. Több mint négy éve igyekeznek minden erejükkel intézményesíteni a politikai furkósbotként használt jogállamisági mechanizmust, s nincs három hónapja sem, hogy elfogadta az Európai Parlament baloldali többsége azt a határozatot, amely szerint Magyarország korrupt és nem demokrácia. A lejárató jelentés támogatói között szerepeltek ráadásul a korrupciós botrányban érintett személyek is, többek között Eva Kaili, az EP szocialista alelnöke, Marie Arena, az EP emberi jogi albizottságának elnöke, Marc Tarabella szocialista EP-képviselő vagy éppen Andrea Cozzolino, a szocialista képviselőcsoport koordinátora. Ma már a napnál is világosabb, hogy a parlamenti munkájuk során valójában nem a jogállamiság értékeinek védelme, hanem a politikai vagy éppen az üzleti haszonszerzés motiválja az EP baloldali többségét.

Cikkükben kiemelik, az Európai Parlament 2023-as éves költségvetési előirányzata több mint 2,2 milliárd euró. Ha az előzményekhez hasonlóan a mi elvárásaink is abszurdak lennének, a fentiek fényében a működéshez szükséges összegből legalább 1,25 milliárd euró felhasználását önként befagyasztanák, amíg megnyugtató garanciákat nem eszközölnek a jogállamiság, a demokrácia és az átláthatóság érvényesülése érdekében. Szerencsére a garanciákra már vannak korábban megfogalmazott javaslatok:

1. Újra a nemzeti parlamentek kezébe kell adni az európai képviselők delegálásának jogát: az európai politika és az európai polgár csak úgy találkozhat ismét, ha olyan választáson döntenek az európai képviseletükről, amely a választók szemében is téttel bír. A nemzeti parlamentben ülő frakciók arányosan küldhetnének képviselőket, megszűnne az európai parlamenti ciklus, az egyszeri választás nem lenne öt évre bebetonozva, és mérséklődne az uniós pénzeken nyerészkedő, az európai polgárok számára ismeretlen politikai elit.
2. Csökkenteni kell az európai képviselők létszámát: nemcsak költséghatékonyabbá tenné a létszámcsökkentés, de a napidíjas kompenzáció teljesítményarányosabbá is tehetné a parlament működését.
3. El kell törölni a kettős megbízatás tilalmát: 2004-ig minden országnak lehetősége volt a nemzeti parlamenti képviselőit az európai parlamenti választás listájára feltenni, tehát ez a lépés nem egy forradalmi újítást, hanem az alapokhoz való visszatérést jelentené. Nagyobb lenne az átláthatóság, könnyebb lenne a számonkérhetőség, és nem utolsósorban erősebb lenne a felhatalmazás.
4. Be kell vezetni a piros lapos eljárást: a nemzeti parlamentek számára nagyobb mértékű részvételi lehetőségét biztosítana, ha a nemzetállami képviselők is jogot kapnának arra, hogy az Európai Unió jogalkotási folyamatát megállíthassák.

Az Európai Parlamentnek ismét olyan ügyekkel kellene foglalkoznia, amelyek az európai polgárokat érdeklik, s nem olyan ügyeket kellene kreálnia, amelyeken keresztül saját hatáskörét igyekszik növelni. Ez csak úgy lehetséges, ha nem a brüsszeli buborékból bürokraták által, hanem az európai polgárok nézőpontjából a nemzeteket képviselő politikusok által hozzák a döntéseket – zárja blog bejegyzését.