Hizlalt pelesültért (is) lelkesedtek az antik rómaiak

Ketrecben híztak kövérre a jószágok

KRÓNIKA
  • 2026.05.29. - 21:21
Cikk borítókép
A nagy pele ma már védelmet élvezAFP/Michel Cavalier | AFP/Michel Cavalier

Szigorúan védett jószágok hazánkban a pelék - de úgy kétezer éve akinek akadt egy kis pénze és ínyencségre vágyott, kiment a piacra és vásárolt magának pár szép gömbölyűre hizlalt példányt.

A pelék közül ma háromféle - mogyorós, erdei és nagy - él hazánkban. Nem messze tőlünk akad egy negyedik is, az olykor „kerti" jelzővel illetett változat, de az valahogy nem bírja átlépni a horvát-magyar határt. Ma mindegyik szigorúan védett, de nem volt ez mindig így: a régi rómaiak például előszeretettel eszegették ezeket az apró állatokat is - de leginkább a nagyot.

Utóbbiakat igyekeztek befogni majd a fogságban alaposan fölhizlalni. Apróbb ketrecekbe zárták őket, majd édes borba áztatott gyümölcsökkel, szőlővel, almával, fügével, datolyával tömték a rabokat. A mozgásszegény életmód és a stresszmentes élet lehetővé tette, hogy egy-egy példány - a mai SI méretrendszerben kifejezve - akár a negyven dekás súlyt is megközelítse. (Zárójelben érdemes megjegyezni, a természetben szabadon élő példányok tömege nyolcvan és kétszáz gramm között mozog - igaz, utóbbiak már a fák között is eléggé ritkák.)

A múltba veszett ínyencek szerint koránt sem volt mindegy, hogy milyen kosztot kaptak a rágcsálók, ugyanis az étkeztetés milyensége és minősége alapvetően befolyásolta a hús egyedi ízét. Nagyjából olyan lehetett ez, mint ahogy ma egyes embertársaink rajonganak a japán Kobe-marhák vagy a skót, sós vízű legelőkön nevelkedő birkák ilyen-olyan „alkatrészeiért".

A hízott pele ugyan nem volt megfizethetetlenül drága, de azért olcsónak sem lehetne titulálni. Ami bizonyos, nem a tömegeknek készült, inkább amolyan ünnepi ritkaságként, esetleg csemegeszám gyanánt ropogtatták el az emberek. Amúgy levest épp úgy előállítottak belőlük mint sülteket. Töltötték is mindenféle gombákkal, de nyársra is lehetett húzni, ha valakinek arra szottyant kedve.

Zárásként nyomatékkal ismételjük és szögezzük le: mindhárom hazai pelefaj szigorúan védett - és nem mellékesen sajnos kellően is megritkult. Leginkább éjjel mozognak, a földre ritkán tévednek - viszont cserében rendkívül bájosak - már ha az embernek akad egy kis szerencséje és összefut vele valamelyik hazai rengetegben és/vagy gyümölcsösben.

Reklám