Az utasoknak érdemes kellően körültekintőnek lenniük a taxiszolgáltatók kiválasztásakor

A budapesti atlétikai világbajnokság idején a sportesemény szervezőinek kérésére és az utasok érdekében a fővárosi kormányhivatal megduplázta a személyszállítási szolgáltatók ellenőrzésében részt vevő munkatársai számát.
A közlekedésfelügyeleti szakemberek a Nemzeti Atlétikai Központ környékét, illetve a közeli benzinkutakat kiemelten ellenőrzik, hogy ezzel is garantálják az utasbiztonságot, a hazai személyfuvarozás magas színvonalát, valamint növeljék a jogkövető vállalkozások arányát. A fokozott ellenőrzésben továbbra is részt vesznek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai is, utóbbiak szintén emelt számban – közölték.
Dél-Afrika a hajrában már csak kilenc emberrel focizott
Így mentheti meg a kert kedvencét!
