Nem képes magát ellátni Japán

Japán élelmiszer-ellátása igencsak fejlett, ám sajnálatosan a globális importtól függő rendszert képez. Bár a szigetállam a világ egyik leggazdagabbja, az elfogyasztott élelmiszer alig harminckilenc százalékát képes „odahaza" megtermelni. A tokiói mezőgazdasági minisztérium adatai szerint ez az arány elképesztően alacsony, olyannyira, hogy a G7-országok között ő kullog a sor végén.

Ha a konkrét, azaz termékekre lebontott arányokat nézzük még elkeserítőbb lesz a kép. A búza esetében nyolcvan, míg a helyben oly népszerű szójababnál pedig kilencven százalék az import mutatója. A húsok tekintetében csöppet jobb a helyzet, de azért e termékkörben sem megy az átlagráta ötven-ötvenöt százalék fölé.

Ugyanakkor ha a zöldségeket is bevonjuk a statisztikába, akkor valamivel rózsásabb, hatvanöt százalékos lesz az önellátási ábra. (Az persze más kérdés, hogy ez is fényévekre áll a száztól...) A termelési érték - azaz az előállított élelmiszerek piaci értéke - ugyanis megdobja a mutatót. A korábban említett harminckilenctől való pozitív megugrás abból adódik, hogy Japán elég nagy mennyiségben termel magas értékű, prémium kategóriás zöldségeket és gyümölcsöket.

Mivel a helyi gasztronómia alappillére a rizs, érthető, ha erre erősen rágyúrt a mindenkori államvezetés. Ennek köszönhető, hogy e termékből szinte száz százalékos az önellátás - az persze más „tészta", hogy csak rizsen nem lehet a végtelenégig kitartani.

Fontos megjegyezni, az ország népessége jelenleg amúgy hozzávetőleg 122,5 millió fő - azaz ennyi embert kell(ene) tisztességesen etetni-itatni. Sovány és szomorú vigasz, hogy Japán lakossága folyamatosan csökken - melynek két oka a rendkívül alacsony termékenységi ráta és a társadalom gyors elöregedése.