A felhergelt párducok, az ordító oroszlán és a szárnyas Géniusz

Már saját korát is megosztotta az építmény (Fotó: Varga Imre)

Alig több mint fél év alatt elkészült a Fiumei úti temetőben az 1909-ben felavatott Kossuth-mauzóleum helyreállítása, a korábban életveszélyessé vált monumentális alkotást – Magyarország legnagyobb síremlékét – lényegében csaknem újjá kellett építeni. Lapunknak a megbízó Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Radnainé Fogarasi Katalin elmondta: mint a legtöbb ilyen építménynél, itt is a vizesedés okozta a legnagyobb károkat, ezért a nyílt közbeszerzés után a mintegy négyszázmillió forintos beruházás részeként kiszárították a szerkezeteket, új szigetelés készült a síremlék tetején és alapozásánál, valamint intelligens szellőzőrendszert építettek be, amely figyeli és dokumentálja is a környezeti hatásokat – tette hozzá.

A felújítást Mezős Tamás, a Műegyetem tanára, műemléki szakember tervezte, a hatóságokkal együttműködésben a munkálatok előtt több szobrot eltávolítottak a helyéről, majd a szigetelés elvégzése után, javítva visszahelyezték őket. Megújult az elektromos rendszer, és új világítás is készült, a kriptában pedig a Róth Miksa műhelyében Kölber Dezső festőművész tervei szerint készült mozaikképeket is restaurálták, amelyeknek elemei több helyen a vizesedés miatt már potyogtak a falról: a menthetetlen darabokat újraalkották, természetesen szintén műemléki felügyelet mellett – mutatott rá az elnök.

Ez utóbbi egyébként érdekes viszonyban áll magával az építménnyel: légies, igazi szecessziós alkotás angyalokkal, Justitiával, aranyozott háttérrel – miközben a síremlék külső formaképzése inkább historizáló, antik előképeket mutató, tömbszerű.

A Kossuth Lajosnak szánt mauzóleum megépítését már 1894-ben, Torinóban bekövetkezett halála után nem sokkal elhatározta a főváros, amely díszpolgáraként temette el a sírkertben. Azért nem az állam, mert Ferenc József császár és király nem méltóztatott hozzájárulni, hogy állami költségen és tiszteletadással temessék el a forradalom és szabadságharc ikonikus alakját. A következő években a fővárosi bizottság előkészítette a mauzóleum megépítését, majd az 1902 márciusában lezárt pályázat nem várt fordulatot vett.

E. Csorba Csilla művészettörténész a Rubicon 2014. évi 7. számába írt tanulmányában felidézi: az eredményhirdetés előtt hat voks Gerster Kálmán építész és Stróbl Alajos szobrászművész alkotását támogatta, ám a „művészibb” zsűritagok – például Lotz Károly festőművész, Zala György szobrászművész és Lechner Ödön építész – öt szavazata a Bálint Zoltán–Jámbor Lajos tervezőpáros és Kallós Ede szecessziós alkotását hozta ki első helyezettnek, a második Lajta Béla lett, szintén magyaros-szecessziós stílusú művel.

A döntés miatt három zsűritag – Lechner, Zala és Kann Gyula – visszaadta mandátumát és távozott, mondván, „művészietlen” tervet választott ki a testület. Majd sajtópolémia kerekedett, valamint hat pályázó is tiltakozott (lásd keretes írásunkat). A különféle formai panaszokat elutasítva a főváros végül meghagyta a döntést, így 1903-ban – többszöri tervmódosítás után – elkezdődött a Gerster–Stróbl-mű hat éven át tartó felépítése.

Amint Papp Gábor György művészettörténész az ELTE-n írt doktori disszertációjában írja, ez a sírépítmény a zárt és a nyitott mauzóleumtípus sajátos összekapcsolásával létrehozott forma. Így pedig, bár a korszak európai gyakorlatával is összhangban volt, az építészeti részben és különösen a hozzá kapcsolódó szobrászati díszeknél bizonytalanságot sugall, nincs meg az emlék funkciójának és mondanivalójának tisztázása, ellentétben például az 1870-es években, szintén Gerster Kálmán műveként a sírkertben felépült Deák-mauzóleummal, amely itáliai reneszánsz és barokk jegyekkel, kápolnát idéző formájával a szakember szerint jól sikerült alkotás. A művészettörténész hozzáteszi: a korszak hőskultusza egy profanizált szakralitás kifejezőjeként a maga monumentális, időtlenségbe helyezett emlékműveit igényelte, a sokszor egymással kapcsolatban nem lévő elemek alkotta szimbólumrendszer esetlegességét a monumentális méretekkel gondolták ellensúlyozni.

A Kossuth-síremléknél két, meglehetősen vad párduc szobra fogadja a látogatót: Papp felidézi, hogy a források szerint Stróbl a fővárosi állatkertben felhergelt nagymacskákat tanulmányozott ezek megalkotásához. A kripta bejárata fölött a búskomor Hungária allegorikus nőalakja őrzi a holtakat, és bánkódik a veszteség miatt, mindezek felett, a dór csarnokot idéző baldachin tetején pedig bronzból kiöntve áll egy ordító oroszlán és a Géniusz szárnyas alakja. Papp közlése szerint Stróbl előbbit a nemzet allegóriájának szánta, amelyet láncaitól a Géniusz szabadít meg – ahogy erről maga a szobrász mesélt a műtermébe látogató Fülep Lajos művészettörténész-művészetfilozófusnak. A nagymacskák jellegzetes síremlékőrzők az ókortól kezdve, ám E. Csorba Csilla szerint itt, a Kossuth-mauzóleumnál az allegória jelentésváltozáson megy át: támaszkodva Stróbl kijelentéseire inkább az erő, a hatalom és 1848 jelképei, hiszen „ugrásra készek”.

A rekonstrukciót Radnainé Fogarasi Katalin közlése szerint sikerült a tervezett pénzügyi keretnél kevesebbért megvalósítani: a maradék összeget további felújításokra fordítják majd, például a közelben álló Batthyány-mauzóleumra, ahol szintén a vizesedés okoz gondot.

A Kossuth-síremlék átadóünnepségét december 9-én 14 órakor tartják, az elnök úgy tájékoztatott, hogy ez nyilvános esemény, az ő rövid köszöntője és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszéde után ismét bármikor megtekinthető lesz a műemlék.

Egyik oldal, másik oldal

A Pesti Napló a mauzóleum tervpályázatának 1902-es eredményhirdetése után így írt E. Csorba Csilla tanulmánya szerint: „Az egyik oldalon csupa elismert művészember szavazata, a másikon csupa hivatalnok emberé és olyané, akiket a hivatalos körökkel szoros kapcsolatban levőknek tud mindenki.” A művészettörténész felhívja a figyelmet arra is, hogy Kossuth Ferenc, a forradalmár fia akarva-akaratlanul is beavatkozhatott a döntésbe, amikor az eredményhirdetés előtt kifejezte, neki is a Gerster–Stróbl-terv tetszik (a Független Magyarország című lap, amelynek főmunkatársa volt, szintén támogató cikkeket közölt a döntés után). Mindemellett a zsűriben összeférhetetlenség is felmerült, mivel a kiírás előkészítésében még részt vett Stróbl, további tiltakozást váltott ki, hogy az egyik zsűritag, Hauszmann Alajos nem szavazott, de nem is delegáltak helyére új embert, holott ez kötelező lett volna.