A besúgás nem magánügy, a társadalomról is beszél. Saját ságos olvasmány Forgách András Élő kötet nem marad című új könyve, hiszen a szerző édesapja és édesanyja beszervezésének körülményeit tárja elénk.
Forgách András Élő kötet nem marad című új kötetével édesapja és édesanyja beszervezésének körülményeit tárja az olvasó elé. Az Írók Boltjában tartott csütörtök esti könyvbemutatón a szerző elmondta, hogy 2014 márciusában értesült arról, hogy szülei III/I-es ügynökök, vagyis kémek voltak, majd ezt követően kérte ki Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától Forgách Marcell és Avi-Shaul Bruria (alias Pápai és Pápainé) aktáit. Megrázóan hatottak rá a dossziék, azonban szükségesnek érezte, hogy megossza a történetet.
A könyv felveti az ítélkezés problémáját – jelentette ki Janisch Attila, a beszélgetés moderátora, de kérdés, hogy van-e joga bárkinek is bíráskodni egy másik ember fölött. Forgách szerint már az sem világos, hogy mi az, amivel elítélhetünk egy személyt. Úgy gondolja, hogy a tények feltárása és közzététele már önmagában ítélet, majd hozzáteszi, hogy bizonyos információk olyannyira képesek megváltoztatni az arcot, hogy az felismerhetetlenné válik a számunkra. Ennek igazolására hozza Hegel német filozófus példáját, aki szerint amint egy személyre azt mondjuk, hogy gyilkos, onnantól kezdve minden más tulajdonságától – legyen az jó vagy rossz – elvonatkoztatunk. Szőnyei Tamás, a Titkos írás – Állambiztonság és irodalmi élet 1956–1990 című kötet szerzője, a beszélgetés másik résztvevője szerint túlságosan könnyen törünk pálcát mások felett, és ugyan minden jogunk megvan ítéletet formálni másokról, azonban ajánlatos azt a lehető legtöbb információ birtokában tenni. Hangsúlyozta: a besúgókat véleményezni is csak nagy óvatossággal lehet, mivel nem ismerjük egyéni sorsukat, személyes motivációikat, másrészt azt is fontos látnunk, hogy a beszervezés sokkal nagyobb pressziót jelentett az ötvenes években, mint a Kádár-kor végén.
Janisch Attila feltette a kérdést, hogy milyen lehetőségei vannak annak, aki meg akarja ismerni a dossziékat. Forgách elárulta, hogy ezekhez az anyagokhoz nem könnyű hozzájutni, de állampolgárként – amennyiben jelentettek róla – bárki kikérheti ezeket a dokumentumokat. Azonban a törvény még mindig szabályozza, hogy mely információk adhatók ki, sok jogos korlátozás létezik a mai napig, ezek elsősorban a szenzitív adatokat, például a nemi életre, az egészségi állapotra vonatkozó információkat védik. Az viszont bizonyos, hogy közös múltunk nincs teljesen feltárva, így a Kádár-kor rettenetes öröksége folyamatosan újrateremti önmagát – állapította meg Janisch.
Forgách szerint a besúgás nem magánügy, hanem társadalmi kérdés, mivel nemcsak az érintett személyről, hanem az adott rendszerről is közöl információkat, ezért fontos lenne nyíltan beszélni róla.
A könyv felveti az ítélkezés problémáját – jelentette ki Janisch Attila, a beszélgetés moderátora, de kérdés, hogy van-e joga bárkinek is bíráskodni egy másik ember fölött. Forgách szerint már az sem világos, hogy mi az, amivel elítélhetünk egy személyt. Úgy gondolja, hogy a tények feltárása és közzététele már önmagában ítélet, majd hozzáteszi, hogy bizonyos információk olyannyira képesek megváltoztatni az arcot, hogy az felismerhetetlenné válik a számunkra. Ennek igazolására hozza Hegel német filozófus példáját, aki szerint amint egy személyre azt mondjuk, hogy gyilkos, onnantól kezdve minden más tulajdonságától – legyen az jó vagy rossz – elvonatkoztatunk. Szőnyei Tamás, a Titkos írás – Állambiztonság és irodalmi élet 1956–1990 című kötet szerzője, a beszélgetés másik résztvevője szerint túlságosan könnyen törünk pálcát mások felett, és ugyan minden jogunk megvan ítéletet formálni másokról, azonban ajánlatos azt a lehető legtöbb információ birtokában tenni. Hangsúlyozta: a besúgókat véleményezni is csak nagy óvatossággal lehet, mivel nem ismerjük egyéni sorsukat, személyes motivációikat, másrészt azt is fontos látnunk, hogy a beszervezés sokkal nagyobb pressziót jelentett az ötvenes években, mint a Kádár-kor végén.
Janisch Attila feltette a kérdést, hogy milyen lehetőségei vannak annak, aki meg akarja ismerni a dossziékat. Forgách elárulta, hogy ezekhez az anyagokhoz nem könnyű hozzájutni, de állampolgárként – amennyiben jelentettek róla – bárki kikérheti ezeket a dokumentumokat. Azonban a törvény még mindig szabályozza, hogy mely információk adhatók ki, sok jogos korlátozás létezik a mai napig, ezek elsősorban a szenzitív adatokat, például a nemi életre, az egészségi állapotra vonatkozó információkat védik. Az viszont bizonyos, hogy közös múltunk nincs teljesen feltárva, így a Kádár-kor rettenetes öröksége folyamatosan újrateremti önmagát – állapította meg Janisch.
Forgách szerint a besúgás nem magánügy, hanem társadalmi kérdés, mivel nemcsak az érintett személyről, hanem az adott rendszerről is közöl információkat, ezért fontos lenne nyíltan beszélni róla.
