Több rendőr lesz Újbudán

Sok volt a lakossági panasz

BELFÖLD
  • 2026.06.02. - 23:59
Cikk borítókép
A járőrkocsikat fényhíddal, EDR-rádió előkészítéssel, lövedékállómellény-tárolóval és járműkövető rendszerrel is felszereltékMH/Bodnár Patrícia | MH/Bodnár Patrícia

A lakossági panaszokra reagálva előző héttől kezdve állandó, emelt létszámú rendőri jelenlétet biztosít a XI. Kerületi Rendőrkapitányság Kelenföldön és környékén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon, miután Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány kedden egyeztetett László Imrével, Újbuda polgármesterével.

A tájékoztatás szerint a járőrök önálló, valamint a közterület-felügyelőkkel közös szolgálatot látnak el, emellett a BRFK közrendvédelmi főosztálya és a Készenléti Rendőrség is megerősítő erőket biztosít, így éjjel-nappal kint vannak rendőrök a környéken. A járőrök néhány nap alatt mintegy 400 alkalommal igazoltattak, és 16 embert fogtak el.

A főkapitány kijelentette, minden szabálysértés és bűncselekmény esetén intézkednek, ugyanakkor közölte azt is, hogy azokkal a hajléktalanokkal szemben, akik csak ülnek egy padon, nem léphetnek fel, mert ez önmagában nem jogsértés. A napokban a BRFK újabb térfigyelő kamerákat telepít a kelenföldi vasútállomás területén, július 4-én pedig a Budapesti Közlekedési Központtal közös köztisztasági-közbiztonsági akciót szerveznek a környéken. A főkapitány azt kérte a polgármestertől, hogy az önkormányzathoz beérkező lakossági panaszokat haladéktalanul továbbítsák a rendőrkapitányságnak.

Reklám