A ruandai kormány jogi képviselői közölték, hogy belenyugszanak a határozatba és lezártnak tekintik az ügyet

Ruanda nem kérhet kártérítést Londontól a Nagy-Britaniába embercsempészek szervezésében érkező menekültek áttelepítéséről kötött megállapodás felmondása miatt - közölte hétfőn kihirdetett végzésében a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság.
A közép-afrikai ország több mint százmillió fontos kártérítési keresetet nyújtott be a nemzetközi bírói fórumhoz azon a címen, hogy a brit kormány nem tett eleget a kétoldalú államközi szerződésben foglaltaknak.
A brit fél mint alperes nevében eljáró jogi képviselők érvelése szerint már a jelenlegi munkáspárti brit kormány két évvel ezelőtti megalakulása előtt közismert volt, hogy a párt kormányra kerülése esetén Nagy-Britannia felmondja a Konzervatív Párt vezette előző kormány által kötött megállapodást, így Ruandának nem lehet "logikusan alátámasztható anyagi igénye".
A bírói testület a háromnapos tárgyalás után hétfőn meghozott végzésében ezt az álláspontot fogadta el, és elvetette a ruandai keresetet.
A ruandai kormány jogi képviselői közölték, hogy belenyugszanak a határozatba és lezártnak tekintik az ügyet.
Az áttelepítési programról Boris Johnson akkori konzervatív párti miniszterelnök kormánya kötött államközi szerződést 2022-ben Ruandával. Az egyezmény alapján a Nagy-Britanniába embercsempészek szervezésében csónakokkal illegálisan átkelő menedékkérőket az afrikai országba szállították volna át, ahol vagy letelepedhettek volna, vagy ott nyújthatták volna be menedékjogi folyamodványukat.
Az áttelepített menedékkérők befogadása fejében a konzervatív brit kormány több százmillió font támogatást ígért Ruandának.
Jóllehet e támogatások folyósítása megkezdődött, a jogi és a parlamenti csatározások miatt az áttelepítések nem indultak el a 2024. július 4-i nagy-britanniai parlamenti választásig, amelyen a Konzervatív Párt súlyos vereséget szenvedett az addigi legnagyobb ellenzéki erőtől, a Munkáspárttól.
Sir Keir Starmer, a választások után megalakult Labour-kormány miniszterelnöke - választási programjának megfelelően - első munkanapján törölte a ruandai áttelepítési programot, amely helyett a munkáspárti kormány azóta új határbiztonsági parancsnokságot hozott létre. Ennek elsődleges feladata nem a menedékkérők, hanem a szervezett embercsempészet elleni fellépés, és a széles jogkörökkel felruházott testület ehhez terrorellenes módszereket is igénybe vehet.
Az azóta nyilvánosságra került adatok szerint a konzervatív párti brit kormány a ruandai áttelepítési programra 715 millió fontot (293 milliárd forintot) költött, jóllehet a megállapodás felmondásáig egyetlen olyan menedékkérőt sem telepítettek át Ruandába, aki illegálisan érkezett Nagy-Britanniába.
Nagy-Britanniába több mint 200 ezren érkeztek embercsempészek szervezte, csónakokon átkelő csoportokban az európai kontinensről, elsősorban Franciaországból azóta, hogy 2018-ban megkezdődött a rendszeres statisztikai adatok közlése a brit területre így belépni próbálók számáról.
Dél-Afrika a hajrában már csak kilenc emberrel focizott
Így mentheti meg a kert kedvencét!
