A BEK-történelem leggyászosabb éve

A nyolcvanas évek ugyan számos fantasztikus, feledhetetlen pillanatot hozott a BEK-döntők során, ám valamennyit beárnyékolta az 1985-ös Heysel-tragédia.

A 80-as években a társadalmi problémák egyre látványosabban öltöttek testet a futballhuliganizmusban, a jelenség pedig leginkább az angol csapatok fellépéseit követték. A botrányok nem csupán a nemzetközi mérkőzések során robbantak ki, az angol bajnokságban is jellemzővé váltak. Jobb esetekben a fanatikusok a stadionokon kívül csaptak össze egymással, ám gyakorta a lelátókon is tomboltak a túlfűtött indulatok.

Az 1985-ös BEK-döntőt a brüsszeli Heysel Stadionban rendezték meg május 29-én az angol Liverpool és az olasz Juventus között.

Akkoriban a Liverpool Európa legsikeresebb csapata volt. A korábbi nyolc BEK-sorozatból négy alkalommal is a klub szerezte meg a végső győzelmet. Brüsszelbe is címvédőként érkeztek, ráadásul a liverpooli szurkolókat bosszúvágy is fűtötte, hiszen az 1984-es római finálé után az AS Roma ultrái a szállásaikra hazatérő angol szurkolókra támadtak, sok britet vertek vagy késeltek meg. Az eset azért is döbbenetes volt, mert utóbb kiderült, hogy az olasz szurkolók előre eltervezetten követték el, és a fegyverek már a mérkőzés előtt a stadionhoz érkezők autóikban lapultak.

A Liverpoolra ismét olasz ellenfél várt, a KEK címvédője, az 1982-es világbajnok olasz válogatott nagy részét felvonultató, az ekkor már kétszeres aranylabdás francia Michal Platinivel kiegészülő Juventus.

A döntőnek helyet adó Heysel Stadion az 1930-ban épült, ekkorra már teljesen elavult, sok helyen málladozott, teljességgel alkalmatlan egy ilyen jelentős sportesemény megrendezésére. Sokak számára nyilvánvalók voltak a hiányosságok, de egyedül a Liverpool ügyvezető igazgatója, Peter Robinson próbált nyomást gyakorolni az UEFA-ra, hogy jelöljön ki másik helyszínt, ám eredménytelen maradt a kísérlet.

Az arénába 58-60 ezer szurkoló zsúfolódott be azon az estén, mindkét résztvevő csapatot több mint 25 ezer fő képviselte. A legnagyobb problémának az bizonyult, hogy a liverpooli szurkolók melletti szektort amolyan semleges szektornak tervezték, ahová a belgák válthattak volna jegyet, ám ez lehetővé tette az olasz és az angol drukkereknek, hogy utazási ügynökségeken és a stadionon kívüli jegyüzéreken keresztül szerezzenek belépőt, és egy rendkívül veszélyes, kevert zónát alakítsanak ki. A gondokat fokozta, hogy a gyenge biztonsági ellenőrzést kihasználva sok angol jegy nélkül is bejutott a stadionba.

A korán érkező nézők szórakoztatására, no meg a pályára lépő fiatalok életre szóló élménye érdekében egy ifjúsági mérkőzés vezette fel a finálét, ahol a két csapat a döntő szereplőihez hasonlatos mezben lépett pályára, így a fanatikusok egyre vehemensebbé váltak, olyannyira, hogy amikor az egyik csapat gólt szerzett, az angol és olasz szurkolók között kitört a verekedés. Az ifjúsági meccset hiába fújták le gyorsan, az indulatok már elszabadultak.

Nagyjából egy órával a tervezett kezdőrúgás előtt a felhergelt angol huligánok betörtek a semleges szektorba, amelyet főleg olaszok töltöttek meg, és menekülésre kényszerítették őket. A stadion omladozó oldalfala nem bírta a nyomást, és az emberekre dőlt.

A halálesetek döntő hányadát a fal leomlása okozta, 39 ember veszítette életét és több mint hatszázan sérültek meg. Harminckilenc áldozat közül 32 olasz, 4 belga, 2 francia és egy észak-írországi volt.

Teljes káosz alakult ki, a közvetítés érdekében felállított kamerák rémületes képeket mutattak a menekülőkről, az élettelenül földön fekvőkről, majd a zászlókkal letakart halottakról. A mentés teljesen fejetlenül zajlott, miközben a félvilág elhűlve figyelte, mi történik a stadionban.

Az események viszont még korántsem értek véget, az ellenkező oldalon hivatalon elhelyezett olaszok társaikért kívántak bosszút állni, és elözönlötték a pályát, megpróbáltak a Liverpool-szurkolókat lerohanni, de ezt végül a rendőri beavatkozás megakadályozta, de további egy órán keresztül zajlott az erőszak a pályán.

Minden épeszű ember azonnal a döntő elhalasztása mellett határozott volna, ám a szervezők attól félve, hogy a kiürítés nagyobb kockázatot jelent, a mérkőzés megtartása mellett foglaltak állást.

A meccset végül a Juventus nyerte 1–0 arányban, egy Michel Platini által értékesített, erősen vitatható tizenegyessel. A büntetőt a svájci Daina játékvezető a lengyel Zbigniew Boniek buktatásáért ítélte meg annak ellenére, hogy az egyértelműen a tizenhatoson kívül történt.

A mérkőzés lefújása után a Juventus játékosai önfeledten ünnepeltek a pálya közepén, ami egyértelműen arra utalt, hogy fogalmuk sem volt, mekkora tragédia történt két órával korábban.

Hivatalosan az egész tragédia miatt csak és kizárólag a Liverpool szurkolóit tették felelőssé. Május 30-án, az UEFA  hivatalos ellenőre, Gunter Schneider azt nyilatkozta, hogy „Kizárólag az angol szurkolók a felelősek. Ez kétségtelen.” Az esemény szervezői – az UEFA, a Heysel Stadion üzemeltetője és a belga rendőrség – ellen soha nem indult nyomozás.

Május 31-én Margaret Thatcher brit kormányfő nyomására az angol szövetség visszavonta a következő évre az összes angol csapat nevezését az európai kupákból, majd két nappal később az UEFA „meghatározatlan időtartamra” kitiltotta az angol klubokat, a Liverpoolt extrabüntetéssel sújtva. Végül az angol csapatok száműzetése öt évig tartott, és a Liverpoolnak is csupán további egy évet kellett kihagynia.

Összesen 27 letartóztatás történt emberölés vádjával. Sokan közülük már jól ismertek voltak különböző, futball eseményeken történt rendbontás miatt. 1989-ben, egy öt hónapos bírósági tárgyalás után 14 Liverpool szurkolót ítéltek el Belgiumban 3 évre, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A büntetés időtartamának felét felfüggesztették, és máig tisztázatlan, hogy hányan töltötték le a büntetésüket.

A Heyselben még tíz éven keresztül tartottak atlétikai versenyeket, de többé nem rendeztek futballmeccset az öreg stadionban. A létesítményt csak 1995-ben bontották le, és a helyén építették fel a Baldvin királyról elnevezett stadiont, ahol azóta is rendeznek futballmérkőzéseket.

Az iszonyatos döntő árnyékában szinte elhalványult az évtized többi fináléja, pedig olyan sporttörténelmi mérkőzések voltak, mint rögtön a következő, az 1986. május 7-én Sevillában rendezett, ahol a tizenegyes párbajban a román Steaua Bucuresti legyőzte a Barcelonát. A román együttes vezére a marosvásárhelyi születésű Bölöni László volt, a döntő hőse pedig a kapus Helmut Duckadam lett, aki a spanyolok összes tizenegyesét hárította.

A rákövetkező finálé is felkerült az aranylapokra, hiszen 1987-ben a Portóval szemben abszolút favoritnak tekintett Bayern München hiába vezetett a mérkőzés hajrájáig 1-0-ra, a 78. percben Rabah Mádzser egy káprázatos sarkalással egyenlített, amely annyira összezavarta a bajorokat, hogy két perccel később Juary a győztes gólt is megszerezte a portugáloknak.

Az évtizeden át is kell lépnünk, hiszen 1992-ben rendezték az utolsó BEK-döntőt, amelyet a Barcelona hosszabbításban nyert meg 1-0-ra az akkor csúcson lévő olasz Sampdoria ellen.

Sok-sok emlékezetes pillanat, ám a Heysel drámája valamennyire rávetítette árnyékát.