És akkor 155. – Zebulon

Valami megfejthetetlen családi hagyomány hozta magával, hogy az autóinknak nevet kell adni. Az autó családtag volt, és aki hozzánk tartozik, az nem lézenghet csak úgy a világban, névtelenül. Opel Olympiánk a Zebulon nevet viselte. Nagy, komoly, szürke autó volt, még a háború előtti időkből. A német gyártmányú gépkocsit 1935-ben mutatták be, az 1936-os berlini olimpia idejére szánták megvillantani vele a német ipar erejét. 1940-ig 168 ezer darabot készítettek. Huszonnégy lóerős benzinmotor hajtotta, legmagasabb sebessége 100 km/óra volt.

Az első német tömeggyártású autó ott állt tehát a lepsényi doktorház udvarában, később építettek neki egy garázst, és ha kellett, útnak indult. A faluban nem használták, a doktor úr gyalog, biciklivel, vagy a nagyobb távolságokra lóháton ment.

A Zebulon nevű Opel igen megbízhatóan teljesítette a leggyakoribb feladatokat, ment és jött Fehérvárra Fehérvárról, Siófokra Siófokról és Budapestre Budapestről. Hűvös bőrülései voltak, hosszú orrában az olajszagú motor, pótkereke a karosszéria hátsó részén, kívül volt felcsavarozva.

A ma már naponta több ezer autót is Lepsényen átzúgató 7-es út igencsak kihalt volt akkoriban. Lovas kocsik, biciklisek, egy-egy motorkerékpár, reggel és este a tehéncsorda és a disznókonda használta, és persze a mindig mindenhová gyalog közlekedő emberek. Benzinkút nem volt a faluban, ezért a garázsban mindig volt néhány húszliteres marmonkanna, teli üzemanyaggal. Tankolni Polgárdiban vagy Siófokon lehetett, apám ekkor lecsavarta az üzemanyagtartály tetejét, beledugta töltőpisztolyt, aztán odament a kútoszlophoz, amelynek oldalából kiállt egy fogantyús kar, ezt föl-le mozgatva pumpálta a benzint. Az oszlopon egy kör alakú, óraszerű szerkezet mutatta kattogva, hogy éppen hány liter benzin jött ki a kútból.

Az Opel kormánya háromküllős vaskormány volt, fekete bakelit kerettel. Ugyanilyen anyagból készült a hosszú sebességváltó kar gombja is. A műszerfal egyetlen sebességmérő órából állt, ebben ott voltak a vízhőmérséklet és az olajnyomást mérő szerkezetek finoman rezgő mutatói.

A pumpálós benzinkutak úgy a hatvanas évek vége felé mentek ki a divatból. Éles emlékkép, hogy a marmonkanna peremes szája milyen pontosan illeszkedett az üzemanyagtartály bevezető nyílásához. Egy csepp benzin nem ment mellé. Az autó nem volt túl hangos, némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy más közlekedőkhöz viszonyítva szinte suhant az úton.