Mindenkit gyomron vág, ami kiderül a menyasszonyról

Nagyon bölcs döntés volt ezt a filmet éppen húsvétkor tűzni a mozik műsorára, hiszen éppen az eredendő bűnről és a megtisztulásról szól, meg az azutánról meg a majdnem elkövetett szörnyű tettről, és a néző, ha egyszer megnézte, nem tudja leállítani a gondolatait, annyira felkavaró, akár a bulling, akár a gyávaság, vagy egy fogyatékkal élő megkínzása, és egy majdnem kivitelezett iskolai lövöldözés kerül szóba.

Mindennap hallunk ilyen híreket a tévében, de mitől rándul össze mégis a gyomrunk, miközben a próbavacsorán a menyasszony és a vőlegény a lagzira szánt pastát és a borokat kóstolgatja egy baráti pár társaságában?

Azért, mert ebben a filmben mindez közvetlen közelről érint bennünket, és a rendező, Borgli, nem engedi, hogy elfordítsuk a fejünket a témáról bő másfél órán át, hanem ilyeneket kérdezzünk: Mi lenne, ha az én menyasszonyomról/ vőlegényemről derülne ki ilyesmi?

Mi az én legrosszabb tettem?  Senki se fenékig tejföl, de  van-e különbség ezek között a legrosszabb tettek között?

A film úgy kezdődik, ahogy a felszínesebb esküvős romantikus filmek szoktak. Ugyanazokat közhelyeket puffogtatja az esemény kapcsán a menyasszony és néhány barátnője, egy puccos helyen az asztal körül ülve, mint amiket ilyenkor szoktak mondani a nem túl bonyolult filmekben. Nem természetesek, mindenki viselkedik, mindenki az alkalomhoz illő szerepet játszik, nem lehet tudni, hogy lesz ebből egyáltalán nézhető film, nem hogy Borgli-film.

Aztán jön a próbavacsora, és még az is nagyon érdekes, hogy a négy ember közül ki akarja annyira, hogy a párja elmondja a saját szégyenletes tettét. Mike (Mamoudou Athi) végül ahhoz köti a saját vallomását, hogy a többiek is elmondják, mi volt az életükben a legrosszabb tett, amit elkövettek. 

Nem biztos, hogy rögtön felfogjuk, amiket Mike mond, mert nem mindenki ugyanúgy van a kutyákkal, de Rachel története és Rachel (Alana Haim) közönye már beviszi a gyomrost a nézőnek.

 Emma vallomása új szintre emeli a megrázkódtatást, mivel bekapcsol a nézőben a kollektív vetület. Ki az, akit nagyobb ívben kerülnek ma ki, ki az, akit hamarabb megbélyegeznek manapság, mint egy iskolai lövöldözés - akár csak potenciális - elkövetőjét? 

Minden társadalomban vannak olyan emberek, akiket elsődleges veszélyforrásnak tekintenek, megbélyegeznek, kiközösítenek. Charlie és a néző számára ezen a ponton megnyílik a pokol: a fiatal férfi gyönyörű tökéletes menyasszonya egyszerre megjelenik előtte, mint olyan, aki jobb lett volna, ha meg sem születik. 

A hangulatot fokozza, hogy Rachel testvére egy ilyen lövöldözés során bénult meg. Rachel saját tettét nem képes a saját múltjaként, a saját felelősségeként értelmezni, de annál érzékenyebben érinti Emma története. És rögtön fel is akarja jelenteni a lányt, aki végül nem is csinált semmit, de azt is 15 évvel korábban.

Ezen a ponton a nézőn sincs már sebtapasz, hanem míg pereg film, mellé meséli a saját történetét. Talán ő is tett már valami elég gonoszat, vagy akart tenni. Vagy bénultan és tehetetlenül végignézte egy hozzá közelálló cselekedeteit vagy majdnem cselekedeteit, amik mások előtt titokban maradtak, és most pontosan tudja, hogy ez volt az ő legrosszabb tette, nem kellett volna hagynia, és valamit tennie kellett volna.

Az is megfogalmazódik a nézőben, mennyiszer történik meg, hogy lemondják a párok az esküvőt, és senki nem tudja, min mentek szét. Lehet, hogy az ilyen teljesen véletlenül kiderült titkok miatt?

Charlie is, Emma is rettenetesen kínlódik, vízióik, lázálmaik vannak, nem tudják, mi legyen, de Emma végül is el tudja mesélni a történetét, hogy ki volt ő, és milyen volt akkor, amikor ez a majdnem végül is nem történt meg, és hogy mitől is süket ő a jobb fülére. (Ami nagyon találó megoldás a filmben, mert szimbolikusan a jobb a férfi oldal, tehát az apai harci szellem „ ott ment be”, és a lány süketülése azt jelenti, hogy már nem fogad be ilyesmit.)

Az álmok, víziók, képzelgések ábrázolása képileg is parádés, sokkal érdekesebb, mint a legtöbb „álmos, képzelgős” filmben, és ehhez hozzájárul a hangtechnika is, amely néha elmaszatolja, és nem lehet tudni honnan jövőnek érzékelteti a hangokat.

A nyomás az esküvőn sem csökken. A menyasszony gyönyörű, a lakoma pazar, Rachel, a menyasszony tanúja nem zárt le semmit, és Charlie is hozott pár rossz döntést, míg vergődött…

A skandináv filmekben – legyen szó bármilyen műfajról - mindenki azt kapja, ami jár neki. A tetteknek következményei vannak, és ha valamit nagyon nem ért valaki, majd a sors gondoskodik róla, hogy jobban megértse.

Kristoffer Borgli sokkal nagyobb és sötétebb témába tenyerelt bele, mint amekkora szeletet kivett belőle magának, hogy kerek történetté formálja. Elhisszük neki, hogy az ő meséjének az a vége, ami, és hogy ez nem puszta rendezői szeszély, hanem helyzetjelentés az emberről, a bűnről, a szembenézésről, a relativizálásról, és még sok minden másról.

 De azt is érezzük, hogy valamit elindított ezzel a filmmel és ezzel a fajta kamaradrámába (is) illő felvetéssel. Jó lenne több olyan filmet is megnézni, amelyben az alkotók mélyebbre is be mernek kotorni, és segítenek válaszokat találni.

Kész dráma – The Drama – 2026

Amerikai romantikus fekete komédia – 105’

Rendezte: Kristoffer Borgli

8/10