Nagyon veszélyes, Washington elveszítheti az ellenőrzését Irán felett
Akár a belső, akár a külső körülmények hatására, ma már reális forgatókönyvnek látszik, hogy az iráni rendszer összeomolhat
- 2025.06.24. - 07:07
Jövőbeni realitásként kell kezelni azt a lehetőséget, hogy a most regnáló iráni rezsim megbukik. Teherán nem tud kellő ellenállást felmutatni az amerikai és az izraeli légicsapásokkal szemben. Az Egyesült Államok légiereje lebombázta az iráni nukleáris létesítményeket, ami a teheráni rendszer gyengeségét mutatja. Ez viszont aláássa a jelenlegi teokratikus vezetés stabilitását, és felszínre hozza az országban már hosszabb ideje jelen lévő társadalmi feszültségeket.
Úgy látszik, hogy az Egyesült Államok még mindig bizonytalan abban, hogy milyen forgatókönyv lenne számára a legjobb az iráni ügyben. Donald Trump rövid időn belül két, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett Irán jövőjével kapcsolatban. Az első megnyilvánulás szerint az USA ragaszkodik ahhoz, hogy nem szorgalmazza a rezsimváltást Iránban. Nem sokkal később viszont az amerikai elnök már azt mondta: politikailag nem korrekt a „rezsimváltás” kifejezést használni, de ha a jelenlegi teheráni rezsim nem képes újra naggyá tenni Iránt, miért ne történhetne rezsimváltás?
A bizonytalanságot jól jellemzi, hogy Trump korábban a teheráni vezetés tudtára adta, hogy csak a teljes kapitulációt hajlandó elfogadni. Ez utóbbi viszont minden bizonnyal az iráni rendszer bukásához vezetne.
A mullahok már rég letettek arról, hogy az életszínvonal emelésével legitimálják a rendszerüket; helyébe a síita iszlám iránti feltétel nélküli elköteleződés lépett. A mostani helyzetben pedig különösen fontos, hogy a teheráni legfelsőbb vezetés erőt, határozottságot, na és persze katonai téren győzelmeket mutasson fel.
Ez utóbbi a legnehezebb, mert mint láttuk, az amerikaiak sikeres légitámadásokat hajtottak végre a nukleáris létesítmények ellen, és az iráni légvédelem tehetetlen volt. Teherán komoly belső problémákkal néz szembe.
Irán óriási arcvesztést szenvedett el, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer messze nem olyan erős, mint amilyennek befelé kommunikálja, illetve kifelé mutatja.
Pillanatnyilag az a helyzet, hogy az iráni rendszer magától is összeomolhat, anélkül, hogy az Egyesült Államok, vagy Izrael beavatkozna ebbe a folyamatba. Ez viszont azt is jelenti, hogy Washington elveszíti az ellenőrzést Irán felett, vagyis a rendszer nem akkor omlik össze, amikor a tengerentúlon ezt ideálisnak találnák. Ha ez megtörténik, akkor a perzsa állam „önjáró”, és kiszámíthatatlan lesz, a külső ráhatások elégtelenek fognak bizonyulni.
Akár a belső, akár a külső körülmények hatására, ma már reális forgatókönyvnek tűnik, hogy az iráni rendszer összeomolhat.
Nézzük meg azokat a valószínűsíthető eseményeket, amelyek akkor következhetnek be, ha a rendszer valóban „megadja” magát.
Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy bármelyik forgatókönyv valósul meg, az rendkívüli felfordulással járna. Ha a jelenlegi teokratikus vezetés – a legfelsőbb vallási vezető, Ali Hamenei és a Forradalmi Gárda – elveszítené hatalmát, az drasztikus változásokat hozhat.
A Forradalmi Gárda, amely állam az államban, jelentős gazdasági és katonai erővel rendelkezik. Ha a politikai vezetés megrendül, a Gárda átveheti az irányítást, és „puccsal” stabilizálhatja a rendszert.
Ugyanakkor nem zárható ki, hogy népfelkelés robban ki, mert a régóta elnyomott társadalmi rétegek – a fiatalok, a nők, a nemzeti kisebbségek – eddig is elégedetlenek voltak a vallási vezetéssel.
Arra nemigen lehet számítani, hogy mérsékelt politikai csoportok megjelenésével enyhíteni lehetne a zűrzavart, mert ezeket már korábban nagyrészt felszámolták.
A belső társadalmi bizonytalanságot valószínűleg kihasználnák a nemzeti kisebbségek is. Irán soknemzetiségű állam, és a központi hatalom gyengülése esetén az etnikai alapú autonómia- és elszakadási törekvések felerősödhetnek. Becslések szerint Iránnak kilencvenmillió lakója van, ebből hatvan százalék perzsa. A többi népcsoport a következőképpen oszlik meg: azeriek tizenhat, kurdok tíz, lurok hat, beludzsok kettő, arabok két százalék.
Az iráni kurdok – körülbelül tízmillió fő – évtizedek óta küzdenek az autonómiáért. Egy esetleges iráni belső összeomlás során függetlenségi törekvés, vagy legalább egy „iráni Kurdisztán” követelése valószínűsíthető. Ha ez bekövetkezik, akkor a környező országok – Irak, Törökország, Szíria – is destabilizálódhatnak, ahol szintén nagy számban élnek kurdok. Ráadásul a különböző kurdok lakta területek egymással érintkezve helyezkednek el, csak az államhatárok „vágják” darabokra ezt a népcsoportot.
A kurdok függetlenségre való törekvésének történelmi háttere van.
Az első világháború után, amikor a győztes nyugati hatalmak fel akarták osztani a soknemzetiségű Oszmán Birodalmat – a török lakosság felosztását a Kemal Atatürk által vezetett forradalom és szabadságharc megakadályozta –, a kurdoknak megígérték, hogy önálló államot alapíthatnak.
Ebből aztán nem lett semmi, a kurd lakosságot az újonnan létrejött országok között, a területekkel együtt, „szétosztották”. A kurdok azóta is követelik az önálló Kurdisztán létrehozását.
Irán északnyugati részén körülbelül 15–20 millió azeri él, több mint Azerbajdzsánban, ahol tízmillió a lakosság száma. Ha az iráni központi hatalom meggyengül, az azeriek autonómiát, vagy Azerbajdzsánhoz való közeledést követelhetnek. Ebben az esetben a határrevízió sem kizárható.
Az iráni rezsim összeomlásának lennének Európára nézve is nem kívánt következményei.
Tömeges kivándorlás indulhat el, főleg a városi, képzett rétegek, vagy a kisebbségek köreiből Európa felé. Lehet, hogy a „színes” társadalmat építő Nyugat-Európának meg kell barátkoznia az iráni menekültáradattal.
