Énekesmadarakat szolgáltak fel

Egy új kutatás szerint az ókori rómaiak, ha gyorsan akartak enni, gyakran sült énekesmadarakat fogyasztottak. Egy mallorcai kutató ugyanis énekesmadarak csontjaira bukkant egy ókori gyorsétkezde (taberna) közelében talált szemétgödörben.

A International Journal of Osteoarchaeology folyóirat májusi számában megjelent tanulmány szerint a rigókat rendszeresen eladták és elfogyasztották a római városokban – számolt be róla a Gizmodo. Ez megkérdőjelezi azt a korábban elterjedt nézetet, miszerint ezek az apró, foltos madarak kizárólag az elit lakomáinak csemegéi voltak. A lelet új megvilágításba helyezi a Római Birodalom utcai étkezési kultúráját.

„A mallorcai kulináris hagyományok alapján – ahol a dalos rigókat (Turdus philomelos) még ma is fogyasztják – saját tapasztalatból mondhatom, hogy ízük inkább hasonlít a kisebb vadmadarakéra, mint például a fürjére, semmint a csirkére” – nyilatkozta Alejandro Valenzuela, a tanulmány szerzője, a mallorcai Mediterrán Fejlett Tanulmányok Intézetének kutatója.

Valenzuela az ókori Pollentia városának romjainál feltárt állati csontmaradványokat elemzett. Pollentia – a mai Alcúdia közelében, Mallorca északi részén – a Római Birodalom 123-ban történt hódítása után stratégiai helyszínen, két nagy öböl közötti földnyelven épült. A város egykor a régió egyik legforgalmasabb kikötője volt.

A régészeti feltárások során fórumot, templomokat, lakóházakat, színházat, temetkezési helyeket és számos tabernát tártak fel – ezekben árusítottak olcsó ételeket, italokat, mindennapi árukat. Az 1990-es évek végén fedeztek fel egy „Z-szobának” nevezett helyiséget is, amely egy szennyvízcsatornába torkolló, mély szemétgödröt rejtett. A kerámiatöredékek tanúsága szerint a gödröt i. e. 10 körül alakították ki, és élelmiszer-maradványokat is találtak benne.

A gödörben különféle emlősök, halak és madarak csontjaira bukkantak, amelyeket valószínűleg helyben készítettek, főztek és fogyasztottak. A kutató öt különböző madárfajt azonosított: darvakat, háziszárnyasokat (például csirkéket), galambokat, rigókat, valamint más, rigó méretű énekesmadarakat. A rigók voltak a leggyakoribbak – összesen 165 példányt azonosított.

Ezután Valenzuela érdekes mintázatra lett figyelmes: a csontok között sok volt a koponya, a szegycsont, valamint a szárnyak és lábak végcsontjai – ám szinte alig akadt maradvány a madarak leginkább húsos testrészeiből, például a combból vagy a mellkasból.

A kutató szerint ennek legvalószínűbb magyarázata az, hogy a konyhai személyzet ezekből a részekből dolgozott, a feldolgozás során pedig a kevésbé értékes részek kerültek a szemétbe. Ezt alátámasztja néhány, vágásnyomokat viselő csont is.

„Ez arra utal, hogy a rigókat széles körben fogyasztották, és a mindennapi étrend, valamint a városi élelmiszer-ellátás szerves részét képezték” – írja Valenzuela.

Bár az ókori római irodalomban a rigók gyakoriak, többnyire luxusételként jelennek meg – például Plutarkhosz Lucullus tábornokról szóló írásaiban, ahol leírja, hogy a madarakat kifejezetten hizlalják bankettekre. Valenzuela szerint azonban ezek a madarak sokkal szélesebb körben jelen voltak az étrendben, különösen a római kori Mallorca hétköznapi étkezési kultúrájában.