Három város, három arc - képeslapok Kínából

Hszian egészen más

Nem tör az ég felé, bár sziluettjét tornyok szabdalják. Inkább terpeszkedik, és a homok időtlenségét árasztja, pedig messze van tőle még a sivatag.

Az egész város egy paradoxon: az örökké mozgásban lévő mozdulatlanság – talán a Tiltott Várossal szemben átjárhatóbb palotanegyed és a közelben strázsáló agyaghadsereg miatt.

Hszianon jobban érződik a történelem, mint Pekingen.

Nem azért, mert avítt vagy ódivatú, hanem mert a magasan járó, harminchét fokos májusi nap intenzív fénye szépiába burkol mindent.

És akkor Ningbo

Ningbo fiatal (valójában nem az), dinamikus (ez szó szerint is igaz), elképesztő frissességet áraszt – pedig a szélben nem érezni a Dél-kínai-tenger sós aromáját.

Van benne valami zavarba ejtő játékosság, ugyanakkor ellenállhatatlan elegancia, ami leginkább az Óbund utcáin ragadja magával az embert – szédületes, mint Nino Rota La passerellája…

A Jung folyó egyik partján üveg- és acéltornyok nyúlnak az ég felé – homlokzataikon minden este megelevenednek a rájuk vetített képek: a végtelen történetek kavalkádja.

A folyó maga ilyenkor fekete szegélyű tükörré válik, amely elválasztja ezt a jövő látomását a másik parton álló, és álomszerű nyugalmat árasztó alacsony, kolonialista stílusú házaktól, a Hétfájdalmú Szűzanya Katedrálisától, az utasokra váró hajóktól...

Egy kicsit olyan érzése van itt az embernek, mintha egy hollywoodi film díszletei között járna, de ez nem idegeníti el sem a látót, sem a látnivalót egymástól.

És nem is rántja le az idő mélységeibe.

Ez nem időkapszula. Az egyik téren e-sport fesztivál, a házak utcaszintjén bárok, kávézók sorjáznak – élet van mindenütt, nem igézet.

Ningbónak legalábbis ez a része nem a harmóniáról szól, amiről Kína kapcsán oly sokszor esik szó, hiszen a régi épületek is egészen újnak hatnak – annyira, amennyire még újkorukban sem voltak újak.

Ugyanakkor minden a helyén van

A kínaiak talán egy kis Európának szeretnék látni az Óbundot a világ egyik legforgalmasabb kikötővárosának a szívében, és egyetérthetünk: mi is ilyennek szeretnénk látni Európa történelmi környezetekbe befészkelődött bulinegyedeit.

Mert ez az a hely, ahol újra fiatalnak szeretnénk érezni magunkat. Vagy: ahol valóban fiatalnak tudjuk érezni magunkat bármikor, bármilyen társaságban.

Itt nem letesszük a mindennapi terheket. Egyszerűen nincsenek, ahogy akkor sem voltak, amikor fiatalok voltunk. És igen, hogy egy közhellyel éljek: ez Kína Ízek, imák, szerelmek-változata – egy élmény, amit újra és újra érdemes megélni.