A dal mindenkihez szól

Már csak olvasmányainkból ismerős: kintorna, verkli vagy sípláda néven az a zárt szekrényben elhelyezett zeneszerszám, amelynek forgatható karral működésbe hozott szerkezete szólaltatja meg a sípjait. Eredete régi időkre nyúlik vissza, használták templomokban a 18–19. században, kerekekre szerelt változata utcai hangszerként is kedvelt volt – sokszor majom ült a tetején.

A józsefvárosi utcákon Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényben bukkan fel a kintorna: „…megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak egyszeribe vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a meleg márciusi napon, s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsika a tanterembe. Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből indulónak hangzott, s olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengett, hogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akik valóban mosolyogtak is rajta. (...) És ahogy kifigyeltek az ablakon, a muzsikával együtt más, ide nem tartozó hangok is jöttek be a terembe. Tülköltek a lóvasúti kocsisok, valamelyik udvaron dalolt egy cselédlány, de egészen mást, mint amit a zongora-verkli játszott. És izegni-mozogni kezdett az osztály…”

De nemcsak Molnár Ferenc, hanem Kosztolányi Dezső vagy Karinthy Frigyes is emléket állított a zeneládának, amelyre nem egyszer neves zeneszerzők komponáltak dalokat.

– Marton Árpád szegedi művészeti íróval régóta ismerjük egymást, sokat beszélgettünk, ezért biztos voltam benne, hogy versei tökéletesen illeszkednek a Kintornás dalok című könnyed, kicsit ledér, humoros dalciklusomhoz – mondja Tóth Péter zeneszerző, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetője. – Régóta szerettem volna már ilyen félvilági, komolytalan, mégis komolyan vett művet írni! A tavalyi, egyébként nagy sikerű Magyar Dal Napja után több akadémikus társammal egyetértettünk abban, hogy bár külön-külön nagyon szép, mély értelmű és elgondolkodtató művek hangzottak el, az együttes hatás mégis borongóssá tette az ünnepi hangversenyt. Idén tehát olyan dalokból, dalciklusokból válogattunk, amelyek életigenlők, tréfásak, és a zenének a humoros oldalát mutatják. A Kintornás dalok cím kifejezi, hogy ez a koncert mindenkihez szól, ahogy annak idején a kintornások sem válogattak: zenéltek mindenkinek, komoly és komolytalan műveket Wagnertől a korabeli sanzonokig.  A Magyar Dal Napja megerősítheti bennünk azt az érzést, hogy a zene része a hétköznapoknak. 

„Azért vagyok köztetek, zengjenek a közterek!” – hirdette a kintornás száz évvel ezelőtt a pesti utcákon.

Kosztolányi Dezső Alakok című írásában egy vak zenész arról is beszámol, hogy a hengeres zongoraverkli megvétele, a zeneszámok beszerzése nem volt olcsó dolog, keményen meg kellett dolgozni azért, hogy a ráfordított pénz bejöjjön, és még meg is élhessen belőle.

„Rémisztő a konkurencia. A gramofon, a sramml zene. Az tesz tönkre bennünket. Mindennek a sramml zene az oka” – jegyzi meg Kosztolányi interjúalanya.

– Valójában a kintornás szimbolizálja az alkotóművészt a maga kiszolgáltatott, helyenként lenézett, mégis sokak által irigyelt, szabad világával – mutat rá Tóth Péter.

„Tanítványaimnak, zenészpalántáknak rendszeresen felhívom a figyelmét arra, hogy mi tulajdonképpen a zsonglőrök és jokulátorok, középkori énekmondók, vándorkomédiások és tréfamesterek, tűznyelők és kardnyelők családjához tartozunk, azok leszármazottai vagyunk. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk. Zeneszerzőként viszont nem konkurálunk egymással – azért is jó ez a szakma, mert nem egymás portrékáját áruljuk. Minden műalkotás egyedi, és ha az előadóművész Tóth Péter-dalt akar, akkor tőlem fog kérni, ha pedig Kovács Zoltán-dalt szeretne énekelni, akkor meg az akadémikustársamtól rendel darabot. Persze mindig vannak borúlátók, vannak, akik évek óta temetik a dalt, mint műfajt, akárcsak az operát, miközben mind a kettő virágzik! Az idei Magyar Dal Napjára sem volt könnyű választani abból a hatalmas repertoárból, amit a kortárs magyar zeneszerzők létrehoztak. A műfaj él: magyarul szólalnak meg a dalok, és magyar gondolatokat mondanak el pár percben, ráadásul primer módon, azonnali élményt adva a hallgatónak. Lényegét tekintve ugyanis mit sem változott ez a műfaj a középkor óta: a dal ma is történetet mesél, s közben olyan érzéseket, gondolatokat közvetít, amelyekkel könnyen azonosulhat a befogadó” – mondta.

Nógrádi Péter zeneszerző Kifestőkönyv című dalciklusához Bartos Erika gyermekverseiből gyűjtött össze csokorra valót.

Az Erkel Ferenc-díjas alkotó elmondta: a Bogyó és Babóca szerzőjének könyveivel unokáin keresztül ismerkedett meg. Ebből hamarosan öt dalból álló ciklus kerekedett. A tételcímekben megjelölt játékok és állatok ábrázolásakor élt a naturalisztikus zenei eszközök lehetőségeivel is, a cikluszáró Százlábú például 11/8-ados metrumban bokázik. A dalok abba a közismert vonulatba illeszkednek, amelyet többek közt Schumann Kinderszenen, Muszorgszkij Gyermekszoba dalciklusa vagy Debussy Children’s corner című műve képvisel.

Az instrumentális műfajokban jellemzően a népdalok melodikus részei jelennek meg, de mi a helyzet a szövegekkel?

 – Ha jobban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy ezek a textusok sokszor önmagukban is kis remekművek, melyek szellemes megfogalmazásaikkal, találó hasonlataikkal vagy éppen ízes nyelvezetükkel bűvölik el hallgatót – állítja Kovács Zoltán. – Éppen ez a felismerés adta az ötletet, hogy az eredeti népdalszövegeket ezúttal önmagukban, dallamaikról leválasztva használjam fel. Saját zenei nyelvezetemben, tradicionális műzenei szövegkezeléssel a szövegeket szabadon kezelhettem, s igyekeztem kiemelni a bennük rejlő végtelen temperamentumot és életerőt. Ezúttal három vidám dal született, amelyek jól mutatják a falusi ember bölcs humorát, s olykor nem riadnak vissza a vaskos tréfáktól, vagy éppen a leleményesen bujtatott pajzán gondolatoktól sem.

A Magyar Dal Napján Dubrovay Lászlótól elhangzik a Fecske-dalok, Vajda Jánostól a Három dal Szőcs Géza soraira, felcsendül továbbá Kutrik Bence – Lackfi János: Otthonka, Csemiczky Miklós – Várady Szabolcs: Aprócska dalok és Beischer-Matyó Tamás – Mechler Anna: Csokoládé című műve. Az est különlegessége, hogy Madarász Iván szerzőként kíséri saját dalát, A vérfarkast. Közreműködik: Balga Gabriella és Meláth Andrea énekművész, valamint Szokody Anikó és Virág Emese zongoraművész.