Kétszáz éve hunyt el John Keats angol költő

Tizenöt éves korára árván maradt, nagyanyja nevelte. Iskolai évei alatt megpróbálta lefordítani az Aeneist. Előbb orvosnak készülve sebészinas lett a londoni Guy’s Hospitalban, majd 1817-től az irodalomnak élt. Példaképei Edmund Spenser és más Erzsébet-kori költők voltak. Első érett költeménye a 17. század hatását tükrözi, idővel a görögség, az angol gótika és az olasz reneszánsz felé fordult. A szerkesztő és kritikus Leigh Hunt 1816-ban a The Examiner című folyóiratában közölte első verseit. Huntnak köszönhetően találkozott Percy Bysshe Shelley-vel, akivel életre szóló barátságot kötött.

Első kötetét Versek címmel 1817-ben adták ki, és ekkor kezdte írni Endümion című szimbolikus elbeszélő költeményét, amely Ovidiuson alapul. Keats a romantika világát tükrözve pusztító, transzcendens érzésként írja le a szerelmet. „Minden, ami szép, öröm lesz örökké” – kezdi a hosszú verset. Az 1818-ban megjelent művet a kritika nem értette és nem értékelte.

Még abban az évben jelentkeztek tüdőbajának tünetei. Szintén beteg öccse ápolása közben beleszeretett a szomszédságukban lakó Fanny Brawne-ba, akivel el is jegyezték egymást, ám a házasságra nem került sor. A következő években írja legmaradandóbb műveit, például a Szent Ágnes-estét, amely költészete egyik csúcsa. Az örök eszmények és a mulandó világ közti ellentétről szóló leghíresebb ódái is ekkoriban születnek.

Még megérte, hogy 1820-ban megjelent nagyobb epikus műveinek gyűjteményes kötete, amelyet a kritika is nagyra értékelt. Festő barátja, Joseph Severn társaságában az év végén Nápolyba utazott, majd onnan Rómába. Az Örök Városban hunyt el 1821. február 23-án, huszonöt évesen. A Spanyol lépcső melletti ház, amelyben lakott, ma múzeum.

John Keatst ma a kor angol lírájának legnagyobbjaként tartjuk számon, elismertsége Byron kultuszának hanyatlásával csak nőtt.

Cs. Szabó László szerint ő volt „az angol irodalom Prometheusa, aki megrabolta Spenser, Shakespeare, Milton és Ariosto tüzét”.