Dübörög az országos útfelújítási program

Társadalmi igényű fejlesztések

GAZDASÁG
  • 2020.11.14. - 00:59
Cikk borítókép

A kormány határozata értelmében 157 milliárd forintból 82 országos útfelújítási program valósul meg – mondta Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára tegnap Szentendrén.

Hangsúlyozta, hogy a november 11-én megjelent kormányhatározat rendelkezik a kiemelt társadalmi igényű közúti felújítások megvalósításáról. Hozzáfűzte, hogy a felújítások megkezdését sok országos egyeztetés előzte meg, ezek végeredménye a 82 közúti fejlesztés. A programban egyebek közt 4,5 milliárd forintos felújítás indul majd a 11-es számú főút Budapest–Esztergom–Tát szakaszán – tette hozzá az államtitkár. Hadházy Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a 11-es főutat érintő beruházással hét kilométernyi belterületi út újul meg Szentendrén a volt orosz laktanyától a Határcsárdáig. Vitályos Eszter tájékoztatása szerint hamarosan megkezdődik a tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás.

Reklám