Krakkót látni és megírni
Petneki Áron történész 19. századi magyar utazók feljegyzéseit gyűjtötte csokorba az egykori lengyel királyi székváros mindennapjairól
- 2020.01.16. - 03:06
Aki Lengyelország felé indul felfedező útra, nagy valószínűséggel mindenekelőtt Krakkót veszi célba. Nem véletlenül. A Lengyel Királyság egykori fővárosa kétségtelenül a „legmagyarabb” lengyel város. A részletek iránt érdeklődők számára írt néhány éve kincses könyvet a kitűnő művelődés- és művészettörténész Petneki Áron, Krakkó magyar emlékei címmel, összefoglalva a város történetét, benne a magyar vonatkozásokat – amelyekből szinte minden utcasarkon akad egy –, felidézve a hozzájuk kapcsolódó történeteket, legendákat.
Az elmúlt esztendő végén Krakkó bemutatásának újabb könyvet szentelt az író. Ezúttal 19. századi magyar utazók vonatkozó feljegyzéseit adva közre: „Krakkót látni és megírni – Krakkó magyar szemmel” címmel. A Balassi Kiadónál megjelent kötet izgalmas és egyedi gyűjtemény, több mint harminc szerző tollából, akik közt volt báró, huszártiszt, fizikatanár, fogoly honvéd, teológus, kőműveslegény, állatorvostan-hallgató, a rabbiképző tanára, káplán, ügyvéd – s még sorolhatnánk a különféle foglalkozású utazókat, akik mind Krakkóba igyekeztek.
A bőséges lábjegyzetekkel, történeti kalendáriummal és Petneki értő kommentárjaival ellátott írásaik tükrözik az egykori lengyel királyi székváros mindennapjait, de a 19. század politikai helyzetéből adódó, sokszor és gyorsan átélt, kényszerű változásait is. A Kościuszko-felkelés, majd az egymást követő szabadságharcok bukása mind nyomot hagytak rajta. Lengyelország harmadik felosztása után osztrák uralom alá került, majd a Varsói Hercegséghez tartozott, azután – legalábbis látszatra – szabad városállam lett, mígnem egy újabb sikertelen felkelés után végleg a Habsburg Birodalomhoz csatolták, s ott is maradt 1918-ig. Az idézett magyar utazók feljegyzéseiből kiderül: kétségtelenül ők is úgy tekintettek Krakkóra, mint élő történelemkönyvre, amely nemcsak a lengyelek, hanem a magyarok számára is tanulságul szolgál. A szerzők nemcsak magát a várost, hanem távolabbi környékét, illetve az oda- és a továbbutazás részleteit is leírták. A neves és névtelen magyarok – bármilyen kritikával éltek is a látottak vagy rossz tapasztalataik alapján – a megismerés vágya, majd a személyes élmények révén mégiscsak egy hagyományos barátság alakítói és gyakran haszonélvezői is voltak.
Petneki Áron előszavában jelzi, a terjedelmi korlátok nem engedték meg, hogy az eredetileg összegyűjtött valamennyi forrást közzétegye. Ugyanakkor szándékában áll folytatni a munkát egy újabb könyvben, a 20. századi Krakkóban megfordult magyarok útleírásaival, élménybeszámolóival. Szívdobogva várjuk.
