Nyugtató, heroin, kristály Kísérők a gyehennába
Kísérők a gyehennába
- 2019.12.09. - 00:20
Földi poklot járnak meg a tudatmódosító szerek rabjai, mielőtt a ráckeresztúri drogterápiás otthonba kerülnek
Harmincöt éve létezik egy hely, egy utolsó mentsvár, ahová a társadalmon kívülre szorult szerfüggők fordulhatnak. A ráckeresztúri Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona szeretettel, hittel, feszes programmal próbálja a drog- és alkoholfüggőket menteni. Olyanokat, mint Menyhárt Balázs, a huszonnyolc éves srác, tizenhat éve drogozik. Élettörténetét hallva hálát adunk Istennek, hogy e földi poklot nem nekünk kellett végigjárni.
A drogterápiás otthonban derült ki például, hogy örökbe fogadott gyermek, ami fordulópontot jelentett az életében és a terápiában egyaránt. Az eszes férfi úgy fogalmaz, önismereti kérdésekben távlatokat nyitott meg előtte e tény. Hogy ezért akart-e már tizenkét évesen elmenekülni a családból, ma már nem lehet megállapítani, egy biztos: disszonanciát érzett, amit nehezen viselt. Lépett.
Egy galeri tagja lett, ahol megismerkedett a marihuánával. A csoport úgy érezte, kívül áll a társadalmon, Balázsnak imponált az összetartozás, amit a családjából hiányolt. Az általános iskolában visszahúzódó, csendes gyermek volt, emiatt háttérbe szorult. Amikor gimnáziumba került, elhatározta, hogy másképp fog viselkedni. Agresszívvá vált, ezért a gimiben kiközösítették, ott is hagyta az iskolát, inni kezdett, később masszívan drogozni. Célként a heroint határozta meg magában, azt mondja, végül abban talált magára.
Később a kristállyal próbálkozott, s amikor rákapott, bármit megtett volna a következő adagért, még az emberélet sem érdekelte volna. Huszonkét éves korában daganatot diagnosztizáltak a szervezetében, de ő élni akart, ezért alávetette magát a kezelésnek, ami azonban annyira kiborította, hogy öngyilkos akart lenni. Állandó szorongása miatt pszichológushoz került, rászokott a Frontinra (szorongásoldó, nyugtató – a szerk.).
Meggyógyult, lejött a drogokról, felvették az egyetemre, egyenesbe fordult az élete – elbízta magát: egy alkalommal megivott egy sört, egy héttel később már újra hernyót (heroin) szívott. Sokadszorra is a gyehennára került. Egy tiszta pillanatában rájött, radikális lépésre van szüksége, különben belepusztul. Ekkor talált rá a Válaszút Misszióra, ahol Ráckeresztúrra irányították. Hét és fél hónapja van a reformátusoknál, eszközöket kap ahhoz, hogy később felismerje az esetleges visszarendeződést az életében.
Lumpen alakok háza
A Balázshoz hasonló szerfüggőket több mint három évtizede egyszerűen csak „lumpen alaknak” titulálták, lévén a szocializmusban hivatalosan nem létezett drogprobléma. A helyzetet ugyanakkor nyilvánvalóan kezelni kellett, nehogy a kommunista imágó csorbát szenvedjen. Victorné Erdős Esztert bízták meg 1984-ben azzal, kezdjen valamit a drogproblémával küzdő fiatalokkal. Ekkor született a ráckeresztúri drogterápiás otthon megalapításának ötlete.
Eszter begyűjtötte az utcáról a fiatalokat, akiknek bibliaórát tartott, beszélgetett velük; a legtöbb srác sok év után akkor hallott egyáltalán emberi szót. Három évvel később svájci támogatással épült fel Ráckeresztúron az első ház, ahol fogadhatták a fiatalokat. A szerfüggőkkel eleinte különböző református gyülekezetekből érkező önkéntesek foglalkoztak, ám hamarosan bizonyossá vált – ahogy Minarik Ede fogalmazott a Régi idők focijában –, „kell egy csapat!”. Annál is inkább, mert 1990-ben nagyobb házba költözött az alapítvány.
Az intézményesülésnek és az állami normatívának köszönhetően már főállású munkatársakat is fel tudtak venni. A kétezres években a terápiás közösség irányába tolódott el a kezelés, ennek során növelik a felelősségérzetet a házba kerülőkben, arra ösztökélik őket, hogy támogassák egymást. A kortárs befolyás mindig erősebb, a terápia során így együtt mennek végig a fiatalok az előttük álló úton – mondja Orsolics Zoltán Zénó szakmai vezető.
Elkezdtek szociális kompetenciákat tanítani, a terápia közösségi és egyéni síkon zajlott, zajlik. Az intézmény kapuja mindig nyitva áll, aki akar, elmehet, sokan el is hagyják a házat, aki azonban marad, azt a belső kohézió, az értékrend tartja bent. Mint Nagy Dávidot, aki egyszer már járt Ráckeresztúron, ám egy terápia kevés volt számára. Ha megismerjük az életét, ez talán nem is annyira meglepő.
MH/Hegedüs Róbert
Soha többé mákos ruhát
A harminckét éves férfi életútja egy komoly thriller. Közel két évtizede a drogok, az alkohol, valamint a szerencsejáték rabja. És bűnöző. Ezt nem mi állítjuk, maga vall így. Azért jött, hogy végre megtanuljon a függőséggel élni. Dávid a nyugati határszélen élt korábban, szülei befolyásos embernek számítottak szülővárosában, ezért ő is ki akart tűnni, amit rossz magatartásával, erőszakosságával ért el már egész kis korában. Még csak óvodás, amikor kialakult benne a hatalomvágy.
Édesapja katonaként szolgált, a 2000-es évek elején ENSZ-misszióba vezényelték, éppen ebben az időben delegálta édesanyját is külföldre munkahelye, így Dávid egyedül maradt. A határ menti városban virágzott a bűnözés, hamar megtalálta az „útját”. Korán átesett a tűzkeresztségen, fiatalkorúként az út mellett dolgozó prostituáltakat látta el élelemmel, állítja, már ekkoriban látott különböző bűncselekményeket, robbantást, gyilkosságot. A nagyoktól „okosságot” tanult, strici szeretett volna lenni.
Úgy gondolta, „tisztességes” bűnöző úgy lesz, ha drogozik is. Eleinte dílereket rabolt ki, így jutott anyaghoz, közben tizenhat évesen lányokat kezdett futtatni, meséli a mokány, keménykötésű férfi. Korán belekóstolt a börtönéletbe, zsarolásért tizennyolc hónapot kapott. Bár a börtönben elvégezte a félbemaradt iskoláját, hogy nevet szerezzen magának, itt is állandóan verekedett.
Szabadulása után cigarettát csempészett, de lebukott, rövid időre újra a rácsok mögött találta magát. Mivel nem „köpött”, megbízhatónak ítélték, hamarosan albánokkal, csecsenekkel kezdett üzletelni, milliókat keresett, saját sofőrje lett, állítja. Aztán 2007-ben bűnszervezetben elkövetett embercsempészet, zsarolás és emberrablás miatt kapott nyolc évet. Élete során nyolc különböző büntetés-végrehajtási intézményben ült, folyton benne volt a sűrűjében, igaz, nem mindig került ki győztesen a csetepatékból. Előfordult, hogy szíven szúrták, máskor a felismerhetetlenségig összeverték, többször kórházba került.
Amikor szabadult, szembesült vele, hogy a világ teljesen megváltozott, nehezen viselte, ismét rászokott a szerekre. Bár a börtönben szívott dizájner drogokat is, nem jöttek be neki, azt mondja, ő „veterán”, a hagyományos anyagokat kedvelte. „Áfázni” kezdett, gabonával üzletelt, emiatt egy időre Nyugatra kellett menekülnie. Ott sem tért meg, kaszinózott, drogozott, teljesen csődbe ment az élete. Az öngyilkosságtól a Facebook mentette meg: elhatározta, hogy a vonat elé veti magát, leült a töltésre, de betépve úgy beletemetkezett a közösségi oldalba, hogy megfeledkezett a tervéről.
Kilátástalanul tengődött, amikor először Ráckeresztúrra került. Több mint hét hónapot töltött itt, normálisan szeretett volna végre élni, de nem akart dolgozni. „Senkinek nem leszek a csicskája” – indokolta, nem meglepő, ha ismét egy kábítószercsempész társaságba keveredett, és megint lányokat futtatott.
Újra elítélték, leülte, majd szabadulása után egyenesen Ráckeresztúrra indult. Példakép akar lenni, s az itt eltöltött tiszta időszak, a sok jó tanács, a hit megtanította: másképp is lehet etalon a kisfia számára. „Nem akarom soha többé, hogy a fiam mákos ruhában lásson” – jelenti ki. A börtönben elvégzett egy szociális munkás tanfolyamot, most az a célja, hogy a terápia végeztével olyanoknak segítsen, akik az övéhez hasonló utat jártak be. Istennel, a hittel szemben mindig ellenállt, vallja be kérdésünkre, de ma már tudja: a Megváltó terelte Ráckeresztúrra.
Extasy és kattogós zene
A 2010-es években egyre fiatalabbak kerültek az intézménybe, szükség lett egy külön intézményre. Amíg ugyanis a tizennyolc év alattiak és felettiek egy fedél alatt éltek, a legifjabbak gyakran inkább „kiokosodtak” az öregektől kapott tippektől, nemhogy leszoktak volna a drogról, miközben buzgott bennük az elfogadottság iránti vágy is, idézi fel Orsolics Zoltán Zénó.
A 2015-ben megnyitott tini rehabon addig ismeretlen problémákkal is szembe kellett nézniük a szakembereknek. Míg a felnőttek leginkább saját elhatározásból érkeznek a drogterápiás házba, szerfüggő tizennyolc év alatti elvétve jön magától, a srácok mindig külső, társadalmi vagy családi nyomásra kerülnek az intézménybe.
Még Viktor (a tizennyolc év alatt lakók nevét megváltoztattuk – a szerk.) is, aki azon ritka srácok közé tartozik, akik le tudták tenni a szert. Már két hónapja nem nyúlt hozzá, mégis bejött a tini rehabra, mert ő és szülei felismerték: a teljes gyógyuláshoz további segítségre van szüksége. A látottak, hallottak alapján állítjuk, jó úton halad. Viktor nagyon intelligens srác, választékosan fogalmaz, pedig korábban a nyugtató rabja volt. Családi, életviteli és kapcsolati problémái miatt nyúlt a szerhez, tíz mg-ot fogyasztott naponta nagyjából öt hónapon át. Januárban hagyja majd el a házat.
Persze akadnak az övénél bonyolultabb esetek is, amikor teljes megújulásra van szüksége a fiatalnak. Amikor a tizenhét éves Bence szülei húsz év házasság után elváltak, a fiú édesanyja egy másik férfiba szeretett bele, akivel a srác nem jött ki. Alig volt otthon, inkább a haverjaival lógott és füvezett. Majd jött az extasy, amit „kattogós” zenére szedtek. Dílernek állt, nyugtatót árult az iskolában, ki is csapták. Kérdésemre, miért lépett erre az útra, azt mondja: menőnek számított a környéken. „Gizdaságból szívták a vevőim a drogot, és a dílerkedés is annak számított” – szögezi le. Bűnözők közé került, elkövettek egy csoportos rablást, felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Két hónapja érkezett a ráckeresztúri fiatalkorúak otthonába, ahol minden segítséget megkap.
Rajta múlik, meddig marad, hogyan távozik.
