Amikor a szív külső segítséggel ver

Évtizedekkel ezelőtt, december első napjaiban két mérföldkő történt az orvostudomány történetében: 1967. december 3-án Christiaan Barnard dél-afrikai sebész a világon először végzett szívátültetést, tizenöt évre rá, 1982. december 2-án pedig az Egyesült Államokban Robert Jarvik beültette az első műszívet páciense, Barney Clark szervezetébe.

Magyarországon először 1992-ben, a közelmúltban elhunyt Schwartz Sándor kapott új szívet, míg az első műszív beültetésre 2012-ben került sor. Utóbbiról általában kevesebb szó esik, holott hazánkban már körülbelül száz műszívbeültetést hajtottak végre.

Az 1982-es megoldás volt az alapja a jelenleg gyakorlatban lévő eszközöknek. Ma is ültetünk be Jarvik-féle műszíveket – mondta lapunknak Szabolcs Zoltán professzor, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese. Mint mondta, nem arra kell gondolni, hogy végstádiumú szívelégtelenségben szenvedő beteg szívét kiemelik, és behelyeznek egy mechanikus szerkezetet, ami a szív helyett dolgozik, hanem mivel általában a szív bal kamrájának a gyengeségéről van szó, ami nem képes pumpálni, így a műszívnek nevezett eszköz ezt a pumpafunkciót veszi át. Ennek következtében a páciens állapota hosszabb-rövidebb időre stabilizálódik.

Itthon kivétel nélkül olyan betegek kapnak műszívet – és ezt támogatja a társadalombiztosítás –, akik rajta vannak a szívtranszplantációs várólistán, de romló állapotuk miatt nincs reményük arra, hogy megérjék a számukra alkalmas donorszerv megérkezését. Ez egy áthidaló megoldás, s már annak idején a Jarvik-féle műtét is ilyen volt. Az operáció után a beteg hazamehet, és otthonában várhatja a végleges megoldást jelentő szervátültetést. Tőlünk nyugatabbra azonban például idős szívbetegeknél végleges megoldásként is alkalmazzák a műszívbeültetést, nálunk ilyenre még nincs lehetőség.

A kezelés nehézsége, hogy az eszköz benn a mellkasban, de az energiaforrás a testen kívül van. Ha ezt megszakítjuk, a keringés abban a pillanatban összeomolhat, és a beteg meghalhat. A műszív és az áramforrás között egy kábel biztosítja a kapcsolatot, ezt a beteg hasfalán keresztül vezetik ki, biztosítva az összeköttetést a tápegységgel. Fertőzések szempontjából is érzékeny a kábel, de a fő probléma, hogy az érintett nem rendelkezik elegendő szabadsággal: nem tud úszni vagy hosszabb túrát tenni. Az oldalán kis táskában ott van az áramforrás, a kis telepek – magyarázta Szabolcs Zoltán.

Ám a közeljövőben az orvostudomány erre is találhat megoldást. Izraelben ugyanis már tesztelték, és állatokon működik is az a megoldás, amikor a műszív tápegysége is a testen belülre kerül, s azt a bőrön keresztül lehet tölteni. A professzor szerint ha ez embereknél is beválik, akkor át fog alakulni a végstádiumú szívelégtelenség kezelése.

Az ország két centrumában, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben végeznek szívtranszplantációt, valamint műszívbeültetést. Előbbiből ötven–hatvanat, utóbbiból több mint húszat évente. Egy-egy műtét és az utókezelés költsége elérheti a hatvanmillió forintot is, ugyanakkor a Semmelweis Egyetem célja, hogy évről évre egyre több operációt végezzenek. Minderre óriási szükség van, hisz Magyarországon megközelítőleg 300 ezer embert kezelnek szívelégtelenséggel, ebből 12 ezren végstádiumú szívbetegek.