Állatorvosi ló – plakáton

Háromnegyed részét egy térkép foglalja el. Kérdezem az engem kalauzoló tanárt, mióta függ ott ez a plakát? – Vagy fél éve, válaszol. – Megkaphatnám? – Vigye csak, rövidesen festeni fognak, és akkor úgyis kidobnák.

Magában az iskolában is nagyon sokan láthatták. Naponta a takarítónő, az érettségire készülő diákok (a 12. osztály tanterme volt), és ami igazán fontos: négy-öt tanár, közülük bizonyos napokon magyar és történelem szakos is. Alkalmanként az iskola igazgatója vagy helyettesei. A nevelőtestületnek az a része, amelyre az érettségiző osztály rá volt bízva.

A plakátot elhoztam. Egy közös román–magyar történészkonferenciát reklámoz. Színhelyei: Nyíregyháza, Zilah és Szatmárnémeti; ez utóbbiak neve csak románul. Szintén csak ezen a nyelven a kilenc szervező intézmény, közülük egy magyarországi. A román nyelvű bevezető szöveg után jön a konferencia címe. Felül román, két és félszer akkora kövér betűkkel, mint alább a magyar.

1918. Sfârșit și început de epocă

Magyarul: 1918. Egy korszak vége és kezdete. Igen: 1918 nekik kétségkívül döntő esztendő volt, az öt részre zúzandó Magyarország legnagyobb darabjának az elrablásában, megpecsételve a később nemzeti ünnepükké magasztosult december elsejei gyulafehérvári román nagygyűléssel. Számunkra pedig a legfájdalmasabb amputálás megkezdése.

A plakáton magyarul csak a konferencia sajtóhibás címe szerepel, a románéhoz képest vézna, törpe betűkkel:
AZ 1918-AS ÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE RENDEZETT KORSZAKVÉG–KORSZAKKEZDET KOFERENCIA
A plakáton lévő térkép német feliratozású (nem büszkesége a híres német térképkultúrának). Mi a későbbi, Csonka-Magyarországként vagyunk rajta, amelyre szemmel láthatólag ráhamisították – nagy, otromba számokkal – az 1918-as (!) dátumot.

***

Az emberben rengeteg kérdés vetődik fel. A konferenciát nyilván megtartották, és részt vettek rajta hazai történészek is. Képzeljünk el most egy másik közös rendezvényt az alábbi címmel:

1942. A második bécsi döntés emlékére rendezett konferencia

Alatta cingár betűkkel a román szöveg:
1942. CONFERINŢĂ ORGANIZATĂ ÎN CINSTEA CELUI DE AL DOILEA DICTAT DE LA VIENA
Magyarul: 1942. A második bécsi döntés tiszteletére rendezett konferencia. A helyzet természetesen nem ugyanaz: 1918 román részről egy erőszakos hódítás kulcsidőszaka volt, a második bécsi döntésnek pedig Románia és Magyarország eleve önként alávetette magát. Vajon lenne-e olyan erdélyi román történész, aki részt venne egy ilyen konferencián? Megkérdeztem róla egy történész barátomat. Aligha – volt a válasz. Némi gondolkodás után azonban hozzáfűzte: „persze, rongy emberek mindenütt akadnak”.

***

A plakátot valószínűleg nem itthon nyomtatták. Erre utal a magyar címben lévő betűkihagyás is. Tervezője nyilván tudatosan cselekedett, a nyomdászt viszont, még ha magyar volt is – az erdélyi állapotok ismeretében – nincs jogunk elítélni.

A plakátok megérkeztek Magyarországra. Sok, ha már középiskolá(k)nak is jutott belőlük. Valakik felbontották a csomagokat. Nem tudhatjuk, egyáltalán ránéztek-e a meghívókra, észrevették-e a betűk nagysága közötti különbséget (mi, magyarok „merünk kicsik lenni”), és vajon elvárható lett volna-e tőlük, hogy egy térképről észrevegyék annak hamisított voltát? Általában nem. Persze nem nehéz elképzelni olyan országot, itt a közelünkben is, ahol ha egy intézménynek, mondjuk, a titkárnője felbont egy meghívókat tartalmazó csomagot, amelyben nagy betűkkel van szedve a magyar szöveg, hozzá képest pedig feltűnően kicsivel a sajátja, akkor rögtön a szemétbe dobja az összeset. Nem kellene tartania a főnökétől: minden bizonnyal ő is ugyanazt tenné.

***

A hozzánk érkezett plakátok bizonyos intézmények vezetőihez kerültek, akik elrendelték, elrendelhették azok szétterítését. Vajon nem vették észre a fölényes, pimasz összeállítást, a hamisításokat és a magyar címben éktelenkedő „tiszteletére” szóban összpontosított gúnyt és lenézést? Vagy igaz lenne, hogy intézményeink némelyikében hihetetlenül felelőtlen vagy kulturálatlan, ostoba egyének intézkednek?
Figyelemre méltó, hogy a román szövegbe nem került be a „tiszteletére” gúnyszó megfelelője. Valószínű, hogy a jó érzésű és kulturált román történészek kedvéért, akik nem örültek volna annak, hogy a konferenciát, hódolva a sok évtizedes szokásnak, durva, magyarellenes sértésekre is felhasználják. Elegendő – gondolhatták a kinti szervezők –, ha megkapják azok, akiknek szánták a saját anyanyelvükön!

***

A plakátot megtűrő, annak színes társaságában tanít(gat)ó tanárok magatartására nyilván nincs mentség. Ha közülük legalább egy figyelmesen megnézi az arányokat, felfogja a szöveg tartalmát, mondanivalóját, és észreveszi annak gúnyt űző voltát, valamint eszébe jut, hogy kötelessége lenne a diákoknak némi történelmi leckét adni, akkor is csak elemi feladatát teljesíti. A plakát pedig azonnal méltó helyén, a szemétkosárban kötött volna ki. Darabokban. Ha legalább egy tanár lett volna köztük…

Sokszor jut eszembe Mircea Eliade román író egyik mondata, amely az 1937-ben megjelent Erdély dicsérete c. cikkében található: „A magyarok a bolgárok után következő legbutább nép, amelynek megregulázásáról egy dühödten soviniszta és bosszúálló Románia álmodik.”

A mondat második felével mi, magyarok teljes mértékben egyetértünk, azt majdnem száz esztendeje szüntelenül tapasztal(hat)juk az élet nagy és apró eseményeiben. Különben nem mindennapi dolog, hogy egy ilyen megállapítás román író tollából származik. De a mondat első része! Zsigerileg tiltakozunk ellene. Amíg nem kezdünk el emlékezni. A plakátügy egy csepp a tengerben. Itt a megregulázás csak egy konferenciára szorítkozott. Eliade azonban egy népről beszél; szeretnénk hinni, erősen túloz. De az évtizedek nagy és kis eseményei…

Eliade a bolgárokat még nálunk is butábbaknak tartja. Csak igen felszínesen ismerem őket, történelmüket, irodalmukat, szép tájaikat. De biztos vagyok benne, hogyha például egy közös török–bolgár konferencia meghívója nagy betűs török és kicsiny betűs bolgár szöveggel érkeznék hozzájuk, már csak a betűk méretbeli különbsége miatt sem éktelenked(het)ne iskoláik tantermeiben.
Egyáltalán: kullog-e még valaki utánunk? 

***

És a diákok a plakátos 12. osztályból? Akik nap mint nap órákat töltöttek a plakátos teremben. Annyira közönyösek lehettek, hogy rá se hederítettek? Egyáltalán, képesek voltak-e felfogni, mi függ a falon?
Sokan közülük olyan pályára lépnek, ahol történelmi ismereteiket már nem gyarapítják, legalábbis hivatalosan nem. Mi mindennel verhet még bennünket a sors, amire majd nem figyelnek oda, amit nem értenek meg, amit nem a saját (visszataszító szóval) bizniszüknek tekintenek? Történelemkönyveiket nem tudtam megszerezni, de hozzájutottam az egyik egyházi gimnáziumban is használt tankönyvsorozat 11. és 12. osztályos köteteihez. Vastag könyvek, egy nem humán területtel foglalkozó kiadótól. Kíváncsi voltam, hogy a 12. osztályos könyv mit tartalmaz Trianonról és az ország megcsonkítását előkészítő 1918. évről, elsősorban a döntő főpróbáról, a gyulafehérvári román nagygyűlésről.

A 2006-ban megjelent könyvet gondosan szerkesztették, van benne tárgymutató is. Ebben a Trianon szót hiába keressük. Legnagyobb nemzeti katasztrófánkról azonban esik szó benne, a szerzők nagyvonalúan a 20. század történelmét tárgyaló kötet egynegyed százalékát áldozták rá. Körülbelül ugyanannyit, mint Chaplinre. Gyulafehérvárral már nem bántak ilyen bőkezűen, számára – egy felsorolásban megemlítve – mindössze 13 (tizenhárom) betű jutott.

Képtelen vagyok felfogni, mi indíthatta a szerzőket arra, hogy nemzetünk történelmének meghatározó eseményeit elhallgassák vagy elbagatellizálják. Talán ők is valami „tiszteletére” kívántak áldozni, vagy egyszerűen csak tudatlanok? Hol az egyik, hol a másik feltételezés erősödik fel bennem, gyakrabban az előbbi. De tudatlanságuk nyomait is jócskán bennhagyták irományukban.

Egy elnemzetietlenített történelem-tankönyv az marad akkor is, ha helyenként ostoba nacionalista szöveget hazudunk bele. A 2006-ban (!) megjelent tankönyvben az erdélyi magyar nyelvű oktatásról ez áll:
„Ma már csak a magyar nyelv és irodalom tanszéken magyar az oktatás nyelve.”

Tévedni tetszettetek: már a könyv írásakor is több tucat szak oktatása folyt magyar nyelven a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. És a Partiumi Keresztény Egyetemen, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is több ezer diák tanult magyar anyanyelvén. Amit írni méltóztattatok, az igaz volt (részben) 25 évvel ezelőtt. Ma már rágalom.

Nagyon sok probléma van még az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatásban. Például nincs önálló magyar tanítási nyelvű állami egyetem. De a helyzeten nem javít, ha – akár tudatlanságból, akár ostoba nagyotmondásból – valótlanságokat firkálnak bele a kiáltóan nemzetietlen tankönyvekbe. Útravaló helyett az érettségi előtt álló diákoknak.

A szerző matematikus, professor emeritus