A múltban elkövetett hibákkal való szembenézés szükségességéről

A hadseregek élete másról sem szól, mint a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodásról. Ezzel kapcsolatban mégis gyakran éri a jellegük és rendszerük miatt a már bevált módszerekhez ragaszkodó, egyesek szerint túlságosan konzervatív fegyveres erőket az a vád, hogy nem a jövő, hanem a múlt háborúinak megvívására készülnek. Ebben van némi igazság, bár az is tény, hogy felismerve ebbéli hiányosságaikat, minden egyes hadsereg komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ezeket az úgynevezett vakfoltjait kiküszöbölje. Ezen a gondolat mentén beszélek a témáról, mutatom be a párhuzamosságokat a politika és a hadviselés között, amikre az nemzetünk jövője érdekben érdemes odafigyelni.

Sokan és sokféleképpen elemzik és dolgozzák fel, mi vezetett ehhez a földrengésszerű politikai változáshoz Magyarországon. Ez a folyamat örvendetes módon nyílt párbeszédekkel már meg is kezdődött, azonban szemben a megszólalókkal, az én figyelmem túlnyomó részt eddig nem a belpolitikára fókuszált. Tervezem feldolgozni a témát jómagam is, de előtte muszáj néhány alapelvet leszögezni, leverni a közmondásos cölöpöket.

Sajnos van a magyar népléleknek – bár nagyon nem szeretem a nemzetkarakterológiát – néhány olyan területe, amelyek a nyilvánvaló pozitív dolgok mellett egyértelműen negatívnak tekinthetőek. Pató Pál urat szokták emlegetni, azonban van egy olyan fogalom is, amelyet nyugodtan nevezhetünk hasonlóan károsnak. Ez pedig a mi családunkban az „ugorjunk” néven emlegetett jelenség, amelynek során egy kellemetlen, kínos vagy éppen nem illendő témát – elkerülve a kellemetlenségeket – nem átbeszélünk és megoldunk, hanem „ugorva rajta” a szőnyeg alá söpörjük. Egy átalakuló világban, egy ilyen kicsi országban ez nemcsak, hogy veszélyes, hanem egyenesen katasztrofális következményekkel jár. Magyarországon olyan felhatalmazást, mint amilyet 2010-ben a Fidesz még senki nem kapott. Mégis 16 év elteltével ott tartunk, hogy a választók jelentős része, mondjuk ki nyugodtan soha nem látott arányban szavazott arra, hogy drasztikus irányváltás legyen. Hogyan jutottunk el idáig? Nos erre nem fogadhatjuk el azt a választ, hogy „ugorjunk”.

A precíz és pontos megfogalmazásairól híres, azaz szócsépléssel nem vádolható Schiffer András is 23 pontban foglalta össze ezzel kapcsolatos észrevételeit. Ezért úgy gondolom egyetértenek velem az olvasók, hogy egy ilyen rövid írásban meg sem érdemes próbálni a teljes folyamat bemutatását. Néhány dolgot viszont ki lehet és kell is hangsúlyozni. Az első az, hogy beszéljünk arról miért történt, ami történt. Az elkövetett hibák kijavítása ugyanis elképzelhetetlen a háttérben meghúzódó okok feltárása nélkül. Ez nemcsak a korábbi, hanem a jelenlegi kormányzat működésének megítélése szempontjából fontos! Éppen ezért megdöbbentő látni, hogy vannak, akik úgy gondolják, nyugodtan folytathatják azt, amit eddig. Nincs itt semmi látnivaló, tessék nyugodtan tovább menni!

De igenis van látnivaló! Mert nem feltárni, hogyan mehettek ennyire félre például a felmérések egyértelműen garantálja a jövőbeli tévedéseket. Ha módszertani hibák miatt, akkor azért kell róla beszélni. Ha a vezetés részéről ki nem mondott elvárások, vagy az ebből fakadó megfelelési kényszer miatt, akkor azért. Sajnos valószínűbb, hogy ez a háttérben rejlő ok. Ezért mindenképpen muszáj az alapoknál kezdeni. Itt ugyanis egy olyan helyzetben lévő Magyarországról beszélünk, amely földrajzi fekvése okán nagyhatalmak ütköző zónájában fekszik, és egy felfordult világban található. Nagyon szomorú, hogy hazánk sorsa ilyen szinten háttérbe szorulhatott egyesek személyes érdekei miatt. Mielőtt bárki bármivel vádolna, ez a szavazók 53,18 százalékának, 3 385 890 embernek a véleménye. És ezek csak a jelenlegi kormánypárt, a Tisza szavazói. A Mi Hazánk 358 372 szavazóját, valamint a DK és a Kutyapárt szavazóit hozzá sem számoltam.

Abban reménykedni, hogy egy ilyen drasztikus irányváltás valamilyen kisebb hibák és külső tényezők véletlen egybeesésének, és nem rendszerszintű problémáknak köszönhető több, mint dőreség. A korrekció elmaradása a jövőnket fenyegeti. A bekövetkezett helyzetben véleményem szerint nem kismértékben a Hannibal tanár úr című filmben megjelenített, majd a Kádár korszakban is folytatódó nyárspolgári gondolkodásnak, a Kern András dalában „Csak ússzuk meg!” mondattal jellemezhető gondolkodásnak köszönhető. De nyugodtan felidézhetném a szocialista Kovács László gondolatát is, „merjünk kicsik lenni”. Fentieket azért tartom fontosnak leszögezni, mert jelenleg még nem látni mi lesz az új kormány irányvonala. A régiét viszont egyértelmű arányban utasította el az ország, és tegyük hozzá a Fideszre szavazók között is jelentős számban voltak olyanok – személyes tapasztalat – akik jelentős méretű korrekciót vártak egy győzelem esetén!

Pedig, ha valami akkor nem ez a fenti megalkuvás, hanem a bátorság jellemzi igazán Magyarországot, a magyarságot, hogy fel tud és fel akar lépni, a kialakult problémák, a döbrögik és gyevi bírók, sőt akár világhatalmak ellen is. Nem tanulni az elkövetett hibákból, nem levonni a következtetéseket, szinte garantálja azok megismétlését, a történelmi analógiák alapján determinált a korábbi eredmény. Tegyük fel a kérdést, nekünk fiataloknak, középkorúaknak, szépkorúaknak van erre a leckére újabb 16 évünk? Vagy végre levonjuk a következtetéseket, beépítjük a tanulságokat és végre a saját kezünkbe vesszük a dolgokat.

Érdemes felidézni George Santayana szavait: „azok, akik nem tanulnak a történelemből arra vannak ítéltetve, hogy megismételjék azt”.