A házat idén januárban 5,5 millió dollárért adták el

Holtan találták a Reszkessetek, betörők! című vígjáték által híressé vált ház egykori tulajdonosát. A haláleset mindössze néhány nappal azután történt, hogy a rendőrség illegális, gyermekpornográfiát ábrázoló tartalom birtoklásával vádolta őt meg.
A Patch portál beszámolója szerint a 79 éves John Abendshein volt a tulajdonosa annak az ingatlannak, ahol 1989-ben a Reszkessetek, betörők! című filmet forgatták. A ház a Chicago melletti Winnetka településen található, idén januárban 5,5 millió dollárért adták el.
Az eladás után a férfi a Lake Forest nevű településre költözött, ahol új otthont vásárolt. Áprilisban azonban itt rendőrségi akcióra került sor. A hatóságok több névtelen bejelentés alapján jártak el, amelyek szerint a számítógépén tiltott tartalmakat tárolt, írja a Paraméter.
A CBS News szerint az első tárgyalás után, április 17-én szabadlábra helyezték, meghatározott feltételek mellett. Pontosan öt nappal később azonban a holttestét a Derwen Mawr erdős területen találták meg.
A Lake megyei halottkém előzetes jelentése szerint a halál oka fulladás volt, a körülmények pedig arra utalnak, hogy öngyilkosság történhetett.
Dél-Afrika a hajrában már csak kilenc emberrel focizott
Így mentheti meg a kert kedvencét!
