Tanács Zoltán a miniszterjelölt, akire Magyarország digitális jövőjét bíznák

Tanács Zoltánt Magyar Péter a Tudományos és Technológiai Minisztérium élére kérte fel. A bejelentés szerint a tárca feladata lenne, hogy Magyarország „modern, digitális, innovatív és sikeres ország” legyen. A minisztériumhoz tartozna a tudománypolitika, a kutatás-fejlesztés és innováció szabályozása, a digitális állami szolgáltatások fejlesztése, az állami adatvagyon hasznosítása és egy élő startup-ökoszisztéma kialakítása is.

Ez már önmagában erős kormányzati állítás. A technológia ugyanis ma már nem ágazati melléklet. Nem informatikai háttérosztály, nem pályázati fejezet, nem egy minisztériumi államtitkárság „modernizációs” alcíme. A mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia, a kiberbiztonság, az állami adatvagyon, a digitális közszolgáltatás, a kutatás-fejlesztés és az innováció együtt már nemzetstratégiai tér.

A 21. században az az ország lesz erős, amelyik nemcsak összeszerel, hanem értelmez, fejleszt, adatot használ, tudást szervez és technológiát alkalmaz. Ez nem azt jelenti, hogy a munkának ne volna becsülete. Éppen ellenkezőleg: a munka becsületét ma már az adja vissza, ha a magyar munkavállaló nem olcsó munkaerőként, hanem tudással rendelkező, technológiát használó, értéket teremtő emberként jelenik meg a gazdaságban.

Tanács Zoltán nem klasszikus akadémiai szereplőként és nem is startup-celebként érkezik. A róla szóló friss portrék alapján inkább rendszerszervező, tanácsadói, programalkotói és kormányzás-előkészítő háttérrel rendelkező szakember. 2025 szeptemberében mutatkozott be a Tisza Párt színeiben programalkotási szakemberként és a kormányzásra való szakmai felkészülés területén vezette a párt munkáját; ezt megelőzően több mint 25 évig tanácsadóként dolgozott.

Tanács a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen — ma Corvinus — szerzett mesterdiplomát vezetés-szervezés szakon, dolgozott Németországban, a Balkánon és Afrikában, ügyfelei között voltak minisztériumok és egyetemek, és foglalkozott informatikai, kibervédelmi, energetikai, közigazgatási, egészségügyi, oktatási, járműipari, távközlési és banki projektekkel is.

Ez a háttér nem egy szűk tudományos specialista pályája. Inkább olyan emberé, aki sokféle rendszer működését látta belülről. Ez lehet előny, mert egy technológiai minisztérium nemcsak kutatóintézeteket felügyelne, hanem összekötné a tudományt, az államot, az egyetemeket, a vállalatokat, az adatgazdaságot és a digitális közszolgáltatásokat.

A kockázat ugyanakkor világos, a tudományos közösség bizalmát nem lehet pusztán menedzsmentnyelvvel megszerezni. Egy ilyen miniszternek egyszerre kell értenie a kutatói szabadság logikáját, az innováció piaci útját és az állami végrehajtás kemény valóságát.

Tanács Zoltán már 1999-ben az okosvárosokról és az önkormányzatokról írta szakdolgozatát, azt vizsgálva, hogyan lehet digitális megoldásokkal jobbá tenni a városok működését. Akkor ez Magyarországon még kifejezetten új, forradalmi gondolat volt.

Ez nem azt bizonyítja, hogy Tanács három évtizede folyamatosan okosváros-programokat irányított volna. Erre nem találtunk bizonyítékot. Azt viszont igenis jelzi, hogy nagyon korán érzékelte a digitális közigazgatás és a városműködés összekapcsolódását. És ez ma különösen aktuális.

Az okosváros ugyanis nem arról szól, hogy minden lámpa „okos”, minden buszmegálló digitális, és minden utcasarokra szenzort teszünk. A jó okosváros lényege az, hogy a közlekedés, energiafelhasználás, ügyintézés, egészségügyi hozzáférés, városi adatgazdálkodás és közösségi szolgáltatások emberközelibbé, olcsóbbá és hatékonyabbá válnak. Magyarul, a technológia nem dísz, hanem szolgálat.

Ez konzervatív szemmel is fontos. A jó állam nem attól modern, hogy applikációt készít mindenre, hanem attól, hogy kevesebb időt vesz el a polgár életéből. A digitalizáció végső mércéje nem az, hány platformot indított az állam, hanem az, hogy a család, a vállalkozó, az idős ember, a kistelepülési polgár és a fiatal munkavállaló könnyebben intézi-e az életét.

A Tanács-féle minisztérium egyik első nagy feladata az lenne, hogy különbséget tegyen digitális infrastruktúra és digitális versenyképesség között. Magyarország bizonyos területeken nem áll rosszul. Az Európai Bizottság 2025-ös Digital Decade országjelentése szerint Magyarországnak „nagyon jó digitális infrastruktúrája” van, ugyanakkor a vállalkozások digitalizációjában még mindig lemaradás látszik.

A jelentés részletes számai ezt elég pontosan megmutatják. A nagyon nagy kapacitású hálózatok lefedettsége Magyarországon 2024-ben 86 százalék volt, az uniós átlag 82,5 százalék. Az FTTP, vagyis optikai végponti lefedettség 79,9 százalék, szemben az EU 69,2 százalékával. A mesterséges intelligenciát használó vállalkozások aránya viszont csak 7,4 százalék, miközben az EU-átlag 13,5 százalék, az IKT-szakemberek aránya 4,5 százalék, az EU-átlag 5 százalék.

Ez a magyar technológiai valóság lényege, a vezeték már sok helyen megvan, de a tudás, a vállalati alkalmazás és a digitális kultúra még nem elég erős.

A Bizottság külön is megjegyzi, hogy a fejlett technológiák, különösen az AI használata még lemaradásban van, főleg a kkv-knál, részben a digitális készségek hiánya miatt. Ez a Tanács-minisztérium számára kulcskérdés lesz. Mert ha az AI csak néhány nagyvállalat és fővárosi szakmai kör játéka marad, akkor Magyarország nem lesz tudásalapú gazdaság. Legfeljebb lesz néhány kirakatprojektje.

Magyarországnak van mesterségesintelligencia-stratégiája. A kormány 2025 szeptemberében tette közzé a 2025–2030-as megújított MI-stratégiát. A CMS összefoglalója szerint a stratégia hat pillérre épül: szabályozás és biztonság, infrastruktúra, oktatás és kompetenciafejlesztés, adatgazdaság, kutatás-fejlesztés és innováció, valamint az AI-alkalmazások ösztönzése. A fókuszterületek között szerepel a közszféra, az e-kormányzat, az egészségügy, a gyártás, a mezőgazdaság, a fenntartható városok és logisztikai rendszerek is.

Papíron tehát van irány. A kérdés az, lesz-e ennek végrehajtása is?

Tanács Zoltán előtt itt három feladat állna. Az első: az MI-t ki kell hozni a konferenciatermekből a magyar vállalkozásokhoz. A második: az állami adatvagyont jogszerű, átlátható, biztonságos módon kell használhatóvá tenni. A harmadik: az oktatási és felnőttképzési rendszerben meg kell jeleníteni azokat a készségeket, amelyek nélkül a magyar munkavállaló csak elszenvedője lesz az MI-korszaknak, nem nyertese.

Ez kapcsolódik vissza a sorozat első részéhez, Lannert Judit oktatáspolitikai portréjához. A tudásalapú Magyarország nem jöhet létre úgy, hogy az oktatás egyik irányba megy, a technológiai minisztérium pedig a másikba. Az MI nem informatikai ügy. Olvasásértés, kritikai gondolkodás, matematika, idegen nyelv, adatértés, problémamegoldás és szakmai önállóság is kell hozzá. A robotokat nem tiltani kell, hanem olyan embereket nevelni, akik képesek együtt dolgozni velük.

A kvantumszámítógépek és kvantumkommunikáció területén Magyarország nem üres lappal indul. A Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium hivatalos oldala szerint kutatási területeik között szerepel regionális kvantumkommunikációs hálózat létrehozása, amely csatlakozhat az EU által tervezett EuroQCI infrastruktúrához, valamint kvantuminformációs hardverelemek, kvantumszámítási és szimulációs kompetenciák fejlesztése.

A HUN-REN SZTAKI 2025-ös közlése szerint elindult a Kvantum- és Szuperszámítási Platform, amelynek távlati célja egy magyar kvantuminnovációs központ létrehozása, valamint a legfejlettebb hazai kutatási területek támogatása egy Magyarországon telepített kvantumszámítógéppel.

Ez jó hír, de nem ok az önelégültségre. A kvantumtechnológia ma még sok területen kutatási és iparági előkészítő fázisban van, de a tét óriási: kiberbiztonság, gyógyszerkutatás, anyagtudomány, pénzügyi modellezés, logisztika, hadiipari és állambiztonsági alkalmazások. Egy kis országnak nem feltétlenül saját kvantumvilágbirodalmat kell építenie, hanem azt kell pontosan eldöntenie, hol tud bekapcsolódni: kutatásban, képzésben, kiberbiztonságban, kvantumkommunikációban, ipari alkalmazásokban vagy európai konzorciumokban.

Tanács Zoltán tárcájának itt az lehet a feladata, hogy a meglévő magyar tudományos szigetekből nemzeti képességet szervezzen. Ne csak laborok legyenek, hanem utánpótlás, ipari kapcsolat, közbeszerzési igény, állami kiberbiztonsági stratégia és nemzetközi projektjelenlét.

A magyar innovációs teljesítményről nem lehet csak büszkeségi beszédet mondani. Az Európai Bizottság European Innovation Scoreboardja azt méri, hogyan teljesítenek az EU-tagállamok és más országok kutatási és innovációs rendszerei. A 2025-ös kiadás szerint az országokat négy csoportba sorolják: Innovation Leaders, Strong Innovators, Moderate Innovators és Emerging Innovators.

A 2025-ös jelentésről szóló elemzések szerint Magyarország visszacsúszott a Moderate Innovators csoportból az Emerging Innovators közé. Ez nem nemzeti tragédia, de komoly figyelmeztetés. A térségben éppen az a verseny zajlik, hogy ki tud több kutatót, mérnököt, adattudóst, startupot, ipari innovációt és technológiai beruházást magához kötni. Aki ebben lemarad, az később nemcsak presztízst, hanem munkahelyet, adóbevételt és fiatal tehetséget veszít.

Itt kell megfogalmaznunk a jelölteket bemutató sorozatunk egyik legfontosabb technológiai mondatát, ez így hangzik: munkaalapú társadalom akkor volt erős gondolat, amikor az inaktivitásból, segélyezésből, alacsony foglalkoztatásból kellett kihozni az országot. De a következő korszakban már nem elég, hogy sokan dolgoznak. Az számít, milyen termelékenyen, milyen tudással, milyen technológiával, milyen hozzáadott értékkel dolgoznak.

Tanács Zoltán korábban arról azt írta, hogy új fejezetet kell nyitni a kormány és a tudomány viszonyában, és hogy „szabad tudomány nélkül nincs szabad ország”. Azt is hangsúlyozta, hogy a fontos tudománypolitikai döntéseket a tudományos közösséggel együtt, érdemi vitában kell kialakítani.

Ez politikailag érzékeny, de szakmailag megkerülhetetlen állítás. A tudomány nem akkor hasznos az országnak, ha mindig kényelmes válaszokat ad a kormánynak. Hanem akkor, ha pontos, ellenőrizhető, vitaképes tudást termel. A kutatóintézet nem kampányiroda, az egyetem nem végrehajtó hivatal, a tudós pedig nem attól jó magyar, hogy minden kormányzati mondatot visszaigazol.

Konzervatív szemmel a tudomány szabadsága nem rendetlenség. Éppen ellenkezőleg: a nemzeti kiválóság feltétele. Magyarország akkor adhat új Neumannokat, Wignereket, Szent-Györgyiket, Karikókat és Krauszokat, ha a tehetség nem menekül a rendszerből, hanem otthon is lát pályát, forrást, megbecsülést és szellemi szabadságot.

Első: MI-alkalmazás a kkv-kban. A magyar cégek MI-használata az uniós átlag alatt van, itt képzésre, egyszerűen bevezethető megoldásokra, támogatásra és üzleti mentorálásra lesz szükség.

Második: állami digitális szolgáltatások. Nem újabb bonyolult felület kell, hanem mobilbarát, biztonságos, kevés kattintásos ügyintézés. A Tisza bejelentése szerint ez Tanács egyik kiemelt feladata lenne.

Harmadik: adatvagyon és bizalom. Az állami adat érték, de csak akkor, ha jogszerű, átlátható, auditálható és közérdekű módon hasznosul.

Negyedik: tudományos autonómia. A kutatói közösséget nem elég finanszírozni, partnerként is kell kezelni.

Ötödik: startup-ökoszisztéma. A cél nem néhány hangzatos startup-show, hanem finanszírozás, mentorhálózat, egyetemi spin-off környezet, ipari pilotprogramok és nemzetközi piacra jutás.

Hatodik: kvantum- és szuperszámítási stratégia. A meglévő magyar tudományos műhelyeket össze kell kötni európai infrastruktúrával, ipari igénnyel és kiberbiztonsági célokkal.

Hetedik: digitális felzárkóztatás. A Bizottság szerint Magyarországon továbbra is megvan a digitális szakadék a városi és vidéki térségek, illetve az alacsonyabb végzettségű vagy munkanélküli csoportok között. Ha a technológiai politika csak a felső középosztályt és a nagyvállalatokat éri el, akkor nem nemzeti modernizáció lesz belőle, hanem új egyenlőtlenség.

A technológiai minisztérium konzervatív olvasatban nem lehet pusztán gyorsítási program. Nem elég azt mondani, hogy legyen több MI, több adat, több digitalizáció. A kérdés az, milyen emberképet szolgál mindez.

A keresztény-konzervatív gondolkodás számára a technológia nem bálvány, hanem eszköz. Az ember nem adatpont. A család nem algoritmikus egység. A munkavállaló nem lecserélhető alkatrész. Az állampolgár nem felhasználói profil. A digitalizáció akkor jó, ha erősíti az emberi méltóságot, védi a személyes adatot, csökkenti a kiszolgáltatottságot, és segít abban, hogy a magyar ember ne kevesebb, hanem több szabadsággal éljen.

Ezért Tanács Zoltán feladata nem az, hogy Magyarországot „techországgá” nevezze át. Hanem az, hogy a technológiát a nemzeti felemelkedés szolgálatába állítsa. Úgy, hogy közben megmaradjon az emberi mérték az oktatásban, egészségügyben, közigazgatásban, vállalkozásban, kutatásban és vidéki életben egyaránt.

Tanács Zoltán jelölése azért fontos, mert a Tudományos és Technológiai Minisztérium nem egyszerűen egy új kormányzati doboz. Ha komolyan veszik, ez lehet az a tárca, amelyik összeköti a magyar tudomány múltját a magyar gazdaság jövőjével.

Magyarország sokszor volt büszke arra, hogy kis országként nagy elméket adott a világnak. Ez igaz. De a 21. században nem elég Nobel-díjasokra emlékezni. Olyan országot kell építeni, ahol a következő nagy magyar tudós, mérnök, adattudós, orvoskutató vagy technológiai vállalkozó nem kényszerből megy el, hanem választásból maradhat.

A Tanács-féle minisztérium igazi próbája tehát nem az lesz, hogy hány stratégiát ír, hány konferenciát nyit meg, vagy hány digitális programot jelent be. Hanem az, hogy öt év múlva több magyar cég használ-e MI-t, több fiatal választ-e természettudományos és mérnöki pályát, erősebbek-e az egyetemek és kutatóhelyek, gyorsabb-e az állami ügyintézés, biztonságosabb-e az adatkezelés, és van-e végre magyar technológiai önbizalom.

A munkaalapú ország után a tudásalapú Magyarország nem magától születik meg. Meg kell szervezni. Tanteremben, laborban, műhelyben, hivatalban, vállalkozásban, faluban és városban.

Ha Tanács Zoltán ezt érti, akkor nemcsak technológiai miniszter lehet. Hanem annak a korszakváltásnak az egyik kulcsfigurája, amelyben Magyarország végre nemcsak alkalmazkodni akar a jövőhöz, hanem részt venni annak megalkotásában.