Kelenföldön kezdte a helyzet felmérését

Facebook posztjában jelentkezett Vitézy Dávid Kelenföldről és beszélt leendő teendőiről, valamint terveiről és a lehetséges infrastrukturális fejlesztésekről.
„Kelenföldön jártam, beszéltem a május 1-jén is szolgálatban lévő vasutasokkal, és megköszöntem a munkájukat.” Tapasztalatokat, ötleteket és javaslatokat is gyűjtöttem, hogyan tudjuk már idén nyáron javítani a balatoni vasúti szolgáltatást – kezdte bejegyzését.
Majd a múltbéli hibákat és vezetésbeli problémákat taglalta és kiemelte; „a hosszú távú megoldás világos: új járművek, beruházások, átgondolt fejlesztések – ezen azonnal dolgozni is kezdünk” – mondta.
Majd bejegyzése végén kiemelte; „egyik napról a másikra a magyar vasúti közlekedés ilyen örökség mellett biztosan nem lesz tökéletes. De egy dologban mindenki biztos lehet: amit ebből az örökségből rövid távon biztonsággal ki lehet, azt a vasutasokkal közösen ki is fogjuk hozni.”
Dél-Afrika a hajrában már csak kilenc emberrel focizott
Így mentheti meg a kert kedvencét!
