Kármán András és a költségvetési kijózanodás

Kármán András pénzügyminiszter-jelölése talán a Tisza-kormány egyik legkevésbé látványos, de legnagyobb súlyú személyi döntése. Nem ő lesz a kabinet leginkább televízióképernyőre termett arca, nem köré épül majd a politikai színpad, mégis könnyen lehet, hogy az új kormány mozgásterét végső soron az ő tárcája határozza meg.

Mert a választás után van egy sor kérdés, amelyet sem politikai lelkesedéssel, sem kommunikációval nem lehet megkerülni, miből, mennyi van, mire elég, és hogyan lehet Magyarországot visszatenni egy kiszámíthatóbb pénzügyi pályára?

Kármán András pályája nem a klasszikus pártpolitikai karrier története. Közgazdász, pénzügyi szakember, jegybanki háttérrel, államigazgatási tapasztalattal, nemzetközi pénzügyi intézményi múlttal és bankszektorbeli vezetői szerepekkel. A Telex portréja szerint 1973-ban született Keszthelyen, a Budapesti Közgazdasági Egyetem pénzügy szakán tanult, két évet a Groningeni Egyetemen is eltöltött, majd 1997-ben a Magyar Nemzeti Banknál kezdte pályáját. 2007 és 2010 között az MNB pénzügyi elemzések divíziójának igazgatója volt, képviselte a jegybankot az Európai Központi Bank piaci műveletek bizottságában és az Állami Adósságkezelő Központ igazgatóságának elnöki tisztét is betöltötte.

Ez a háttér most különösen fontos lesz. Magyarország következő pénzügyminiszterének nem elég adótáblákat ismernie, nem elég politikai ígéreteket kezelnie. Értenie kell az államadósság finanszírozását, a forintpiac idegrendszerét, a jegybanki gondolkodást, az EU-s költségvetési szabályokat, a befektetői bizalom nyelvét és azt a nagyon egyszerű, de kegyetlen mondatot, amely minden pénzügyminiszter asztalán ott van, hogy a költségvetésben végül mindig összeadódik.

Kármán 2010 és 2011 között a Nemzetgazdasági Minisztériumban adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkárként dolgozott, majd később az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál, az EBRD-nél, valamint az Erste-csoportnál is vezető szerepet vitt. Ez nem garancia a sikerre, de azt jelzi, hogy olyan emberről van szó, aki nem először lát költségvetési táblát, jegybanki kamatpályát vagy nemzetközi pénzpiaci kockázatot.

A Kármán-portré legfontosabb része nem az életrajz, hanem a számok. A magyar államháztartás 2026 első negyedévében rendkívül feszült képet mutatott. A Nemzetgazdasági Minisztérium adataira hivatkozó beszámolók szerint március végéig az államháztartás központi alrendszere 3420,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. A részletes tájékoztató szerint ez az éves pénzforgalmi hiánycél 62,8 százaléka volt, miközben a korábbi gyorsértékelések az éves célhoz viszonyított még magasabb arányt is jeleztek.

Ezt nem kell túldramatizálni, de elbagatellizálni sem szabad. A költségvetés év közben természetesen nem egyenletesen teljesül, vannak hónapok, amikor nagyobb kiadások lesznek, máskor nagyobb bevételek érkeznek. De, amikor már március végén ilyen magas a hiány, az a pénzügyi kormányzás számára nem lábjegyzet, hanem riasztólámpa.

A Telex egyenesen úgy fogalmazott: „sosem volt ekkora hiány az államkasszában március végén” és az NGM friss adatai alapján csak márciusban több mint 1300 milliárd forintos deficit keletkezett. Ez az a pont, ahol a politikai mondatok elcsendesednek és belépnek a pénzügyi realitások. A pénzügyminiszter első dolga nem az lesz, hogy nagy ívű víziót rajzoljon, hanem hogy felmérje azt, hogy mely kiadások egyszeriek, melyek tartósak, hol van bevételi elmaradás, hol van szerkezeti feszültség és milyen ütemben lehet visszavenni a költségvetési nyomást anélkül, hogy az ország növekedési esélyeit is elvágnák.

A magyar gazdaságpolitika egyik visszatérő dilemmája, hogy a költségvetési fegyelmet és a növekedést sokszor egymás ellenében kezeljük. Ha rendet rakunk, akkor „megszorítás” lesz. Ha élénkítünk, akkor elszáll a hiány. Pedig egy jó pénzügyminiszternek éppen azt kellene bebizonyítania, hogy a kettő nem egymás ellensége.

A KSH 2024-re mindössze 0,5 százalékos GDP-növekedést jelzett előre, ami önmagában is mutatja, hogy a magyar gazdaság az elmúlt években nem került tartós, erős növekedési pályára. A KSH 2025-ös adatai szerint a növekedést a szolgáltatások és a fogyasztás támogatták, miközben az ipar és a mezőgazdaság visszaesése, valamint a visszafogott beruházási aktivitás fékezte a teljesítményt.

Ez a pénzügyminiszter számára nagyon kényes képletet jelent. Ha csak a hiányt vágja, de nem indul be a beruházás, a termelékenység és az üzleti bizalom, akkor a költségvetés ugyan rövid távon szebb lehet, de az ország nem lesz erősebb. Ha viszont újra csak költéssel próbál növekedést venni, akkor ugyanoda jutunk vissza mindig és mindig, magas hiány, magas finanszírozási igény, sérülékeny forint, drágább államadósság.

Kármán András valódi próbája ezért nem az, hogy tud-e takarékoskodni. Hanem az, hogy képes-e növekedést és költségvetési hitelességet egyszerre produkálni.

Konzervatív-keresztény olvasatból a költségvetési fegyelem nem könyvelői mániának számít. Sokkal inkább a felelős állam egyik erkölcsi alapja. Az állam nem költheti el tartósan a jövő nemzedék pénzét úgy, mintha a holnap nem létezne. A hiány végső soron mindig valaki más terhe lesz. A gyermekeinké, a vállalkozásoké, a kamatfizető adófizetőké, vagy a gyengébb forint miatt többet fizető családoké.

Ez nem jelenti azt, hogy az államnak érzéketlennek kell lennie. Éppen ellenkezőleg. A jó pénzügyi politika nem hideg, hanem felelős. Megvédi a családokat az inflációtól, kiszámítható környezetet ad a vállalkozásoknak, nem bünteti a munkát, nem pazarló, és nem engedi, hogy az államadósság kamatterhe felfalja az oktatás, az egészségügy, a családpolitika vagy a szociális ellátás jövőbeni mozgásterét.

Ezért Kármán feladata nem pusztán az, hogy a pénzügyminisztérium táblázataiban rend legyen. Hanem az, hogy a magyar állam újra megtanuljon különbséget tenni a valódi befektetés és a rövid távú politikai kiadás között.

A Tisza Párt és Kármán András gazdaságpolitikai kommunikációjának egyik fontos eleme az euró bevezetésének kérdése. Kármán az RTL Híradónak arról beszélt, hogy a Tisza-kormány négy éven belül megteremtené az euró bevezetésének feltételeit és 2030-ra teljesítenék az ehhez szükséges kritériumokat. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy előbb fel kell mérni az ország pénzügyi helyzetét és csak ezután lehet céldátumról felelősen beszélni.

Ez fontos különbség. Az euró nem politikai jelvény, hanem pénzügyi fegyelmi pálya. A maastrichti kritériumok között szerepel a költségvetési hiány, az államadósság, az infláció, a hosszú távú kamatszint és az árfolyam-stabilitás kérdése. Vagyis az euró felé vezető út nem plakátkérdés, hanem államháztartási, monetáris és versenyképességi program.

A Tisza szempontjából az euróígéret politikailag érthető.

Stabilitást, nyugati beágyazottságot és kiszámíthatóságot üzen. Pénzügyminiszteri szemmel azonban ez csak akkor lesz hiteles, ha mögötte valódi költségvetési pálya áll. Tehát az euró nem megoldja a magyar gazdaság problémáit, hanem csak akkor válhat előnnyé, ha addigra Magyarország már fegyelmezettebb, versenyképesebb és kiszámíthatóbb lett.

A Kármán Andrásról szóló elemzés egyik legfontosabb pontja a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank kapcsolata. Ez nem protokolláris kérdés. Egy ország gazdaságpolitikája akkor működik, ha a fiskális politika — vagyis a költségvetés — és a monetáris politika — vagyis a jegybanki kamat- és inflációs politika — nem egymás ellen dolgozik.

A jegybank független intézmény. Ez alapelv, amelyet nem szabad relativizálni. De a függetlenség nem jelenthet süket párhuzamosságot. Ha a kormány túlköltekezik, miközben a jegybank inflációt próbál fékezni, akkor az MNB kénytelen magasabb kamatkörnyezettel védekezni. Ez drágább hitelt, drágább államadósság-finanszírozást és lassabb beruházást jelenthet. Ha viszont a költségvetés kiszámítható, a jegybanknak is nagyobb tere lehet óvatos kamatcsökkentésre.

Az MNB Monetáris Tanácsa 2026. február 24-én 6,50 százalékról 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot, február 25-i hatállyal. Ez azt mutatja, hogy a kamatpálya kérdése már most is érzékeny. A pénzügyminiszter és a jegybankelnök viszonya ezért nem személyes szimpátia kérdése, hanem országos pénzügyi stabilitási ügy.

Kármán előnye éppen az lehet, hogy a jegybanki világot belülről is ismeri. Nem kívülről kell megtanulnia, mit jelent az inflációs cél, a kamatvárakozás, az állampapírpiaci hozam vagy a devizapiaci bizalom. Ez különösen akkor lehet érték, ha a kormány egyszerre akarja visszafogni a hiányt, csökkenteni az országkockázatot és újraindítani a növekedést.

Most akkor lássuk, hogy a korábban megszokott elemzéseink logikai struktúrája alapján a jelen pillanatban mit láthatunk a Kármán-programból.

Az első a költségvetési átvilágítás. A kinevezése utáni utáni első hetekben elkerülhetetlen lesz annak feltárása, hol áll valójában a büdzsé, milyen kötelezettségvállalások futnak, milyen kiadások halaszthatók, és melyek azok, amelyekhez társadalmi vagy gazdasági okból nem lehet hozzányúlni. Az Index szerint az új kormány azonnal hármas szorításba kerülne, hitelessé kell tennie a költségvetési politikát, újra kell indítania a növekedést és finanszíroznia kell a korábbi és új ígéreteket is.

A második a kiadási fegyelem visszaépítése. Ez nem feltétlenül jelent látványos megszorítást. Jelentheti az állami beruházások rangsorolását, az állami cégek működésének felülvizsgálatát, a támogatási rendszerek hatékonyságának mérését, a közbeszerzési és intézményi pazarlás visszavágását.

A harmadik az adórendszer kiszámíthatósága. Kármán múltja alapján valószínű, hogy a szabályozási stabilitás, az egyszerűség és a piaci torzítások csökkentése fontosabb szerepet kapna. A Tisza pénzügyi kommunikációjában már megjelent az is, hogy az árstabilitást nem tartós kormányzati árstopokkal, hanem működő piacgazdasági eszközökkel kívánnák elérni.

A negyedik az EU-források pénzügyi hasznosítása. Orbán Anita külpolitikai szerepénél is látszik, hogy az uniós források felszabadítása nemcsak diplomáciai, hanem költségvetési kérdés is. Ha a források megérkeznek, az javíthatja a beruházási pályát és mérsékelheti a költségvetési nyomást. De csak akkor, ha nem egyszeri pénzügyi levegővételként, hanem szerkezeti modernizációként használják fel.

Az ötödik a pénzügyi hitelesség visszaépítése. Ez a legnehezebb, mert bizalmat nem lehet rendelettel teremteni. A piac, a vállalkozó, a család és a külföldi befektető ugyanazt figyelik, kiszámítható-e a szabály, fenntartható-e a hiány, védhető-e a forint, kezelhető-e az adósság, és van-e végre olyan gazdaságpolitikai irány, amely több évre előre érthető.

Minden új kormány nagy tervekkel indul. A pénzügyminiszter feladata azonban sokszor az, hogy kimondja: ez most nem fér bele, ezt át kell ütemezni, ezt fedezethez kell kötni, ezt csak akkor lehet megtenni, ha máshol megtakarítás keletkezik.

Ez Kármán politikai kockázata. Egy szakembert könnyű kinevezni, de nehezebb elviselni, amikor szakemberként viselkedik. Ha valóban rendet akar tenni, konfliktusai lesznek. Nemcsak politikai ellenfelekkel, hanem saját kormányzati kollégákkal, ágazati miniszterekkel, érdekkörökkel és választói várakozásokkal is.

A jó pénzügyminiszter nem népszerűség első helyéért induló versenyző. Inkább olyan, mint a ház alapját ellenőrző mérnök, akkor is szól, ha a lakók már festenék a falakat.

Kármán András jelölése nem látványos politikai tűzijáték. Inkább annak beismerése, hogy Magyarországnak most pénzügyi józanságra van szüksége. Nem öncélú szigorra, nem könyörtelen technokrata hidegségre, hanem olyan állami gazdálkodásra, amely tudja, hogy a növekedés, a családpolitika, az oktatás, az egészségügy, a honvédelem és a szociális biztonság mögött végső soron ugyanaz a kérdés áll: van-e stabil pénzügyi alap?

A magyar polgári gondolkodásban mindig is helye volt a takarékosságnak, a felelősségnek és annak a józan paraszti bölcsességnek, hogy a házat nem a tetőnél kezdjük építeni. A költségvetés ilyen alap. Ha repedezik, minden más is bizonytalanabb lesz.

Kármán András előtt ezért nem egyszerűen pénzügyminiszteri feladat áll. Hanem egy országos bizalmi feladat. Bebizonyítani, hogy Magyarország képes úgy visszatalálni a pénzügyi rendhez, hogy közben nem veszti el a növekedés reményét és nem fordít hátat azoknak, akiknek az államnak támaszt kell adnia.

A következő években sok minden eldőlhet, lesz-e európai pénzügyi pálya, lesz-e erősebb növekedés, lesz-e kiszámíthatóbb forint, lesz-e működőbb állam. De az első kérdés ennél egyszerűbb.

Lesz-e végre olyan költségvetés, amely nem a politikai évszakhoz, hanem az ország hosszú távú teherbíró képességéhez igazodik?

Ha Kármán András erre jó választ ad, akkor a pénzügyminiszter nem a Tisza-kormány csendes háttérembere lesz, hanem az egyik legfontosabb pillére.