Az azbeszt 20–40 évvel a kitettség után fejti ki hatását

Az azbeszt veszélyességét már a 20. század elején kezdték felismerni, de széles körben csak az 1960–70-es évektől vált ismertté, amikor egyértelműen kimutatták a kapcsolatot súlyos betegségekkel. Az egyik legismertebb ilyen betegség az asbestosis, amely a tüdő hegesedésével jár, de az azbeszt okozhat tüdőrákot és különösen agresszív daganatot, az úgynevezett mesotheliomat is. Az azbeszt apró rostjai belélegezve a tüdőbe jutnak, ahol hosszú ideig ott maradnak és gyulladást, majd daganatos elváltozásokat idézhetnek elő. Régebben széles körben használták építőiparban: tetőfedő palákban, szigetelőanyagokban, csövekben, fékbetétekben és különféle tűzálló anyagokban.

Ma már sok országban tiltott, de régi épületekben még mindig jelen lehet, például 1990 előtt épült házak tetőiben, falburkolataiban vagy kazánszigetelésben. Sokszor úgy is jelen van, hogy a lakók nem tudnak róla, mert be van építve és nem látható. Önmagában nem feltétlenül veszélyes, ha az anyag sértetlen és nem porlik, mert ilyenkor a rostok nem kerülnek a levegőbe. A veszély akkor jelentkezik, amikor az azbesztet tartalmazó anyag megsérül, fúrják, bontják vagy elöregedik, és a mikroszkopikus szálak belélegezhetők.

Nincs igazán biztonságos küszöbérték: már kis mennyiségű, de tartós expozíció is növelheti a betegségek kockázatát, különösen hosszú idő alatt. A hatások gyakran csak 20–40 évvel a kitettség után jelentkeznek, ami megnehezíti a felismerést. Az azbeszt elsősorban belélegezve mérgez, de ritkán lenyeléssel is bekerülhet a szervezetbe. Összességében az egyik legveszélyesebb ipari anyagnak tartják, ezért a kezelése ma már szigorúan szabályozott és csak szakemberek végezhetik.

Az azbeszt okozta betegségek kezelése sajnos nem egyszerű, mert magát az azbesztet a szervezetből nem lehet eltávolítani, így a kezelés inkább a tünetek enyhítésére és a betegség lassítására irányul.

Az asbestosis esetén például nincs oki terápia, ezért a kezelés főleg légzéskönnyítésből áll: oxigénterápia, légzőgyakorlatok és szükség esetén gyógyszerek segíthetnek. Súlyos esetben akár tüdőátültetés is szóba jöhet, de ez ritka. Ha az azbeszt következtében tüdőrák alakul ki, akkor a szokásos daganatellenes kezeléseket alkalmazzák, például műtétet, kemoterápiát vagy sugárkezelést. A nagyon agresszív mesothelioma kezelése még nehezebb, itt kombinált terápiát alkalmaznak (műtét, kemoterápia, immunterápia), de a kilátások gyakran korlátozottak.

Nagyon fontos a korai felismerés: aki valaha azbeszttel dolgozott vagy érintkezett vele, annak érdemes rendszeres tüdőszűrésen részt venni. A tünetek – például tartós köhögés, nehézlégzés, mellkasi fájdalom – esetén mindenképp orvoshoz kell fordulni.

A legfontosabb „kezelés” valójában a megelőzés: kerülni kell az azbesztpor belélegzését. Régi épületek felújításánál nem szabad saját kezűleg bontani gyanús anyagokat, hanem speciálisan képzett szakembereket kell hívni, akik biztonságosan eltávolítják. Ha valahol feltételezhető az azbeszt jelenléte, a levegő minőségének mérése és az anyag szakszerű bevizsgálása is indokolt lehet.