Újabb segélyflotilla indul Gáza felé

„Ennek a missziónak a célja humanitárius folyosót nyitni”

BELFÖLD
  • 2026.04.13. - 00:39
Cikk borítókép
Az izraeli támadások után a Gázai övezetben csak romok maradtakAFP/Anadolu/Saeed M. M. T. Jaras | AFP/Anadolu/Saeed M. M. T. Jaras

Újabb segélyflotilla indul Gáza felé Barcelonából – közölte vasárnap a szervezők egyik szóvivője.

A tájékoztatása szerint 39 hajó indul útnak, és várakozásaik szerint további, egészségügyi, illetve egyéb ellátmányt szállító járművek csatlakozására is számítanak útban a Gázai övezet felé.

Thiago Avila, a flotilla szervezési bizottságának tagja sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tekintettel a zord tengeri időjárásra a hajóraj először egy másik kikötőbe indul, onnan pedig a jövő héten a nemzetközi vizek felé veszik az irányt.

Az izraeli haditengerészet tavaly októberben elfogta az előző, ugyanezen szervezők által indított Global Sumud Flotillát, amely szintén a Gázai övezetbe próbált segélyt szállítani. Ennek során a svéd aktivista Greta Thunberget is őrizetbe vették több mint 450 másik résztvevő mellett.

Izrael, amely a Gázai övezetbe vezető összes átkelőhelyet ellenőrzi, tagadja, hogy visszatartaná a több mint 2 millió lakos számára szánt segélyszállítmányokat. Ugyanakkor a palesztinok és a nemzetközi segélyszervezetek szerint a területre érkező humanitárius szállítmányok továbbra is elégtelenek, annak ellenére, hogy októberben tűzszünetet kötöttek, amely a segélyek növelésének garantálását is magában foglalta.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az országok fegyveres konfliktusok idején is kötelesek biztosítani a nemzetközi humanitárius jog alapján az emberek biztonságos hozzáférését egészségügyi ellátáshoz.

„Ennek a missziónak a célja humanitárius folyosót nyitni, hogy a segélyszervezetek is megérkezhessenek” – mondta Szaif Abukesak palesztin aktivista, aki szintén tagja a flotilla szervezőbizottságának.

Reklám
Újabb segélyflotilla indul Gáza felé | Magyar Hírlap