Ha a vörösvértest bármilyen módon a vizeletbe jut, akkor véres vizeletről beszélünk

Ha a vér fő sejtes alkotóeleme, a vörösvértest bármilyen módon a vizeletbe jut, akkor véres vizeletről beszélünk. Már kis mennyiségű vörösvértest is elszínezheti a vizeletet, ugyanakkor előfordul, hogy ez csak laboratóriumi vizsgálatokkal mutatható ki.
A vörösvértestek a vizeletnek rózsaszín, piros vagy barna árnyalatot adhatnak, de akár teljes mértékben is elszínezhetik.
Mikor forduljon orvoshoz?
A véres vizeletnek számos oka lehet, és bár jellemzően nem mindig áll súlyos betegség a tünet mögött, orvosi kivizsgálása minden esetben fontos és szükséges. Ha úgy látja, hogy véres a vizelete, mielőbb keresse fel háziorvosát.
A véres vizelet okai
A vörösvértestek leggyakrabban valamilyen szöveti sérülés vagy elváltozás következtében juthatnak ki az érpályákból (pl. vesekárosodás, fizikai trauma, gyulladás), de az is előfordul, hogy a vörösvértestek maguk szenvednek alaki változást, és emiatt jutnak a húgyutakba az egyébként ép kiválasztó rendszeren keresztül.
A vizeletben megjelenő vörösvértestek a húgyutak bármely részéből származhatnak (vese, húgyhólyag, húgycső), így véres vizeletet sok minden okozhat:
A véres vizelet kezelése
A véres vizelet egy tünet, kezelése a kiváltó ok kezelésével történik:
Mi okozhat hasonló tüneteket?
Húgyúti vérzéshez hasonló tüneti kép kialakulásának más okai is lehetnek:
Az is lehet, hogy a vizeletben látott vér egyszerűen máshonnan származik. Ilyenkor a forrás lehet:
Véres vizelet gyermek- és időskorban, illetve várandósság idején
A véres vizelet gyermekkorban húgyúti fertőzésre utalhat, de nem zárható ki ciszták jelenléte a vesében, amely veleszületett rendellenesség, vagy hat év alatti kisgyerekek esetében a gyakran kitapintható, rosszindulatú Wilms-tumor is előfordulhat. Várandósoknál okozhatja egyszerű fizikai túlterheltség vagy valamilyen gyógyszer szedése is, de a panaszok mögött olyan súlyosabb betegség is állhat, mint a hólyaghurut, a húgycsőgyulladás, a vese- vagy vesemedence-gyulladás, vesekő, daganatos betegségek vagy ér- és autoimmun betegségek. Időseknél gondolni kell a vese, a húgyhólyag, a prosztata rosszindulatú daganataira véres vizelet esetében.
Dél-Afrika a hajrában már csak kilenc emberrel focizott
Így mentheti meg a kert kedvencét!
